Torna: Békés megyei diákolimpiai döntőnek adott otthont Békéscsaba

2023. január 27. 16:29 | Papp Ádám Sándor

Csütörtökön Békéscsabán rendezték meg a megyei diákolimpia döntőjét torna sportágban. A Békés Megyei Diáksport Egyesület szervezésében életre hívott eseményen az általános iskolák felsősei, illetve a középiskolások mutatták be gyakorlataikat.

Csütörtökön déltől rendezték meg a Rácz Lukács Tornacsarnokban az általános iskolák felső tagozatába járó diákok és középiskolások megyei diákolimpiai döntőjét. A versenyen résztvevő csapatoknak talaj-, ugrás-, és gerendagyakorlatokat kellett bemutatniuk, a zsűri pedig egyénileg és csapat szinten is pontozta a produkciókat.

– Több gyakorlattal készültünk a versenyre. Úgy érzem, hogy a talajon tudunk a legerősebbek lenni, mert a művészi hatást ott nagyon szépen meg tudjuk csinálni – fogalmazott Szabó Lilien.

Zsilinszki Tünde szervező örömét fejezte ki amiatt, hogy egyre népszerűbb a megyében a tornasport, amely a versenyzők számából is szemmel látható. Kiemelte: csütörtökön 13 csapat mérte össze tudását.

– Jelenleg annyira kiszélesedett a diákolimpia, hogy két napon keresztül kellett megrendeznünk a versenyt. Kedden Gyomaendrődön az alsósók, vagyis az első és második korcsoport számára rendeztünk megmérettetést, ahol 25 csapat indult. A Rácz Lukács Tornacsarnokban az általános iskola felső korosztálya, a hármas és négyes korcsoport, valamint a középiskolások vettek részt – emelte ki Zsilinszki Tünde.

A versenykiírás szerint a megyei döntőből az első három helyezett csapat, valamint egyéniben a dobogón végző versenyzők jutottak tovább az országos elődöntőbe.

Galéria

További programok »

FEL