Nagyléptékű épületenergetikai beruházás veszi kezdetét Békés városában

2024. március 28. 16:40 | Fajó Attila

A beruházást megnyitó rendezvényen Kálmán Tibor polgármester tartott sajtótájékoztatót.

Mintegy 470 millió forintos pályázati forrásból újul meg Békés város emblematikus épülete, amelyet galériaként ismer a lakosság. Az épületben működött már úri kaszinó, de vetítettek itt mozifilmet is a huszadik század hajnalán. Később művelődési központként funkcionált, különféle közéleti és kuturális események helyszínéül szolgálva. Jelenleg múzeumi kiállító térként funkcionál és a Püski Sándor Könyvtár szolgáltatásainak ad otthont. 

Ahogy az a sajtótájékoztatón Kálmán Tibor ismertette: az épület felett eljárt az idő, erőteljesen indokolt az energetikai felújítása. Az önkormányzat részben önerőből, javarászt pedig pályázati forrásból külső és belső fejlesztéseket egyaránt megvalósít a közeljővőben.. 

– Nekünk, helyieknek sokat jelent majd ez a beruházás, hisz a város épített örökségének egyik jelentős tagjáról van szó, melyhez szinte mindenkinek fűzödik valamilyen meghatározó élménye. Ám ez csak az első a sorban a távlati terveink közül, hiszen a Terület- és Településfejlesztési Program további pályázatival reményeink szerint az úthálózatunk megfelelő burkolattal való ellátása, járdafejlesztés, csapadékvíz elvezető csatornák kialakítása és az ipartelep megkezdett fejlesztéseink befejezése is megtörténik majd – mondta el a polgármester.

Galéria

További programok »

FEL