Múzeumi Szabadegyetem Gyulán

2022. október 23. 06:24 | behir.hu

A helytörténet, a régészet, a néprajz, a muzeológia iránt érdeklődőknek indít szabadegyetemet a gyulai Erkel Ferenc Múzeum. A közgyűjtemény a birtokában lévő izgalmas tárgyakat és felhalmozott ismereteket szeretné minél inkább közkinccsé tenni.

- A múzeumok, így a gyulai közgyűjtemény sem csupán kiállításokkal várja a történelem, a múlt, a kulturális értékek szerelmeseit, hanem a muzeális intézmények másik két alapfeladatát is ellátja: feltárja, gyűjti és tudományos igénnyel feldolgozva tárja az érdeklődők elé mindazt a kincset, aminek a megőrzésére hivatott – többek között ezzel indokolta szabadegyetemként meghatározott sorozatukat az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője. Liska András szerint a gyulai muzeális kiállítóhelyekre különösen igaz, hogy látogatóbarátok, az élményalapú tudásátadásra törekszenek. – Ennek a törekvésnek a szakmai alapját a gyulai múzeum munkatársai teremtik meg – tette hozzá.

Liska András kifejtette: novemberben induló sorozatuk egyik célja, hogy a múzeumnak ez a fajta új szemlélete a köztudatba kerüljön. A másik, hogy bemutassák azt a rengeteg értéket, amelyeket a raktáraikban őriznek.

- Minden közgyűjteményre igaz, hogy a raktárában szereplő tárgyak száma jócskán meghaladja a bemutatásra kerülőkét. A gyulai múzeum ráadásul abban a különleges helyzetben van, hogy önálló kiállítótere nincs is; az őrzésünkben lévő műtárgyakat és dokumentumokat, szellemi javakat a szakmai kezelésükben lévő városi kiállítóhelyeken, a gyulai várban, az Almásy-kastélyban, az Erkel Ferenc Emlékházban, a Ladics-házban és a Kohán Képtárban tudjuk a látogatók elé vinni – mondta Liska András, hozzátéve: - Mi ennél is tovább szeretnénk lépni, és a raktárainkat az ott található különlegességek egyszeri, alkalmankénti bemutatásával kinyitni, illetve az eddig négy fal között őrzött ismereteket történetmeséléssel továbbadni. Fontos, hogy mind a szabadegyetem eseményein, mind a tematika összeállításában interaktivitásra, a résztvevőkkel folytatott párbeszédre törekszünk és számítunk. A sorozatban egyébként közreműködnek az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyein dolgozó munkatársaink is.

- Igen, célunk az is, hogy a közvélemény számára egyértelmű legyen: Gyulán is működik olyan muzeális közgyűjtemény, ahol kiváló szakmuzeológiai munka zajlik – közölte az Erkel Múzeum szakmai vezetője.

Ennek egyik eszköze, hogy a napokban elindítják a gyulai múzeum Facebook oldalát, a középtávú elképzelések között pedig – a múzeumot is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. más online felületeinek megújításával együtt – elindul majd a múzeum saját weboldala is.

A Múzeumi Szabadegyetem eseményeinek a helyszíne a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnya lesz. A havi rendszerességgel jelentkező programok minden alkalommal szerdai napra esnek és 17 órakor kezdődnek. Az első hónapot azonban gazdagabban indítják a gyulai múzeumi szakemberek: november legelején és legvégén is várják a helytörténet és a múzeumi munka érdekességei iránt érdeklődőket.

 

 

Helyszín: Almásy-kastély Stefánia-szárnya

A programok minden alkalommal szerdai napra esnek és 17.00 órakor kezdődnek. A részvétel díjtalan.

 

2022. november 2.

Bizánci aranytárgyak a Paradicsomból. Egy régészeti ásatás kincsei és rejtélyei

Előadó: Liska András régész

 

2022. november 30.

Mesélő épületek - őszi séta Gyula történeti városrészében

Kocsis János idegenvezető

 

2022. december 14.

Szemelvények a Gyulai Várszínház történetéből. Színdarabok, rendezők, jubileumok

Horváth-Nagy Adrienn néprajzos muzeológus

 

2023. január 25.

A farsangi időszak gasztro-történeti jellegzetességei. Arisztokrata és polgári étkek

Szilágyi Sándor történész

 

2023. február 22.

Apor Vilmos gyulai tevékenysége. A gyulai közösséget szolgáló, önzetlen és példaértékű gyulai plébános élete

Szappanos Gábor történész

 

2023. március 29.

A gyulai márciusi ifjú, Pálffy Albert és az 1848-49-es forradalmi események

Szilágyi Sándor történész

 

2023. április 26.

A gyulai 2. sz. honvéd gyalogezred, valamint a békéscsabai 101. császári és királyi gyalogezred története. Egy I. világháborús memoár könyvismertetője

Cseresznyés János történész

 

További programok »

FEL