A holdbeli csónakos – varázslatos Weöres Sándor darab Békéscsabán

2024. május 3. 13:12 | Bere Mátyás

Május 6-án, hétfőn mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház Weöres Sándor: A holdbeli csónakos című zenés játékát. A társulat olyan mesével kívánja elkápráztatni a gyerekeket, melyből nem hiányzik a tanulság, a varázslat és a látvány úgy, hogy közben igyekeznek hűen tükrözni Weöres Sándor gondolatait.

Seregi Zoltán színházigazgató, a darab rendezője elmondta, hogy a 2000-es években sok gyermekelőadást rendezett Békéscsabán és ezzel a tapasztalattal felvértezve vágott bele a mű rendezésébe.

– Itt egy csodát kell mutatni a gyerekeknek. Egy olyan különleges csodát, amelytől elámulnak, amely elvarázsolja őket. Ez egy tündérmese, sok filozófiával fűszerezve – fogalmazott a Jászai Mari-díjas rendező. – Weöres Sándor a XX. századi irodalom egyik óriása a maga egészen különleges világával, hiszen senkihez sem hasonlítható. Ez a darab az ő különleges színpadi kísérlete, kalandos játéka – tette hozzá a direktor, majd kiemelte, hogy rendkívülien teljesített a társulat a próba folyamán.

A zenés játék hétfőtől lesz látható a teátrum nagyszínpadán. Az Igaz-Juhász Katalin által tervezett díszletben és a Vesztergombi Anikó jelmeztervei alapján készített öltözetekben láthatják majd színészek sokaságát a nézők. A szereposztásban a színésztanoncoktól az éltesebb színészekig felvonul a társulat java, mindeközben pedig zajlik az évad utolsó előadásának próbája. A három sárkány, avagy a három nagynéni című vígjátékot Katkó Ferenc rendezi, és május 24-én tárják majd a színházkedvelő közönség elé.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

A huszonöt szereplős mese szerelmi történetének középpontjában áll Pávaszem, akit Kiss Viktória alakít.

– Pávaszem a szívem csücske lett ennek a gyönyörű szerelemről, boldogságról szóló történetnek a próbafolyamata alatt – mondta a színész, hozzátette: – Pávaszem egy elérhetetlen dologba szeret bele, reménytelenül szerelmes és vágyódik fel a Hold után. Pontosan ezért nem veszi észre azt, ami a szeme előtt van, az igazi szerelmet.

– Mindig nagy megtiszteltetés és feladat gyerekeknek játszani, hiszen általában az én karaktereim azok a hősök, akikkel a gyerekek azonosulni próbálnak. Ez egy hatalmas felelősség most is. Nagyon szeretem ezt az előadást, hiszen tele van varázzsal és csodákkal, emellett fontosnak gondolom a színes, magyar kultúra efféle színpadra vitelét – mondta a Medvefia karakterét játszó Puskás Dániel színész, aki kiemelte, hogy az előadásban nemcsak a magyar kultúra, hanem egy egész világon átívelő történet jelenik meg.

 

Galéria

További programok »

FEL