Péntektől új alpolgármestere lesz Békéscsabának?

2024. március 7. 15:22 | Varga Diána

Soron kívüli ülésen tárgyal az ügyről a békéscsabai képviselő-testület.

 Hanó Miklós tavaly szeptemberi halála óta a tisztséget három helyett két alpolgármester látja el, és bár decemberben a grémium tárgyalt már arról, hogy ki töltse be ezt a tisztséget, a több mint másfél órás zárt ülésen, majd az azt követő titkos szavazáson a képviselőknek nem sikerült konszenzusra jutniuk.

Az ügy a februári közgyűlésen is téma volt, méghozzá azért, mert a Békés Vármegyei Kormányhivatal hivatalos levélben figyelmeztette az önkormányzatot: a békéscsabai képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatának (SZMSZ) értelmében a polgármestert három alpolgármester helyettesíti, ugyanakkor az elmúlt hónapokban – bár a grémium ülésezett – nem választottak új személyt a tisztség betöltésére, ez pedig ellentétes a jogszerű működéssel. A februári ülésen Szarvas Péter polgármester visszautasította, hogy a közgyűlés jogszerűtlenül működik, Opauszki Zoltán, a Fidesz-KDNP-frakció vezetője pedig a képviselő-csoport nevében az SZMSZ módosítását. Hogy ez pontosan miről szólt, arról itt írtunk bővebben. 

 


A helyzet pénteken rendeződhet, a reggel 8 órakor kezdődő soron kívüli közgyűlésről a 7.Tv és a behir.hu is élőben közvetít, élő adásunkat már a YouTube-on is követheti!

 

További programok »

FEL