Közgyűlés: A beszámolóké volt a főszerep a csütörtöki ülésen

2024. április 25. 09:18 | Varga Diána

A beszámolóké volt a főszerep csütörtökön, a békéscsabai képviselő-testület soron következő ülésén. A grémium a helyi rendőrkapitányság és tűzoltó parancsnokság 2023-as beszámolójával kezdte a munkát, de szó volt új gyalogátkelőhelyek létesítéséről, vállalkozásokat támogató csomagokról, valamint a buszközlekedésről is.


Tudósításunkat az alábbiakban időrendi sorrendben tesszük közzé, vagyis a régebbi bejegyzések a cikk legvégén, a legfrissebbek pedig a legelején találhatók. Ha kíváncsi az előterjesztésekre teljes terjedelmükben, kattintson ide!

A 7.Tv közvetítése a YouTube-on is visszanézhető: 

 
Bejelentések, kérdések – Szabadtéri érdekességek

Dancsó Tibor (DK) arról beszélt, hogy bár a CsabaParkba be lehet vinni kutyát, kivéve az étterem, a játszótér és a rekortán futópálya területét, a Gyulai út felőli bejáratnál még mindig kint van az ezt tiltó tábla, holott a képviselő két éve kérte azok eltávolítását. Emellett jelezte, hogy a Trófea étterem épülete mellett nemrég napelemeket telepítettek, valamint egy kisebb fasort is, a képviselő szerint ez egy érdekes kísérlet arra, hogy vajon 2 vagy 3 év múlva fogja beárnyékolni a fasor a napelemeket. A harmadik felvetése a piaci parkolási káoszhoz kapcsolódott – a tegnapi bizottsági ülésen úgy volt, hogy Ádám Pál bizottsági elnök a rendőrségnek ezt ma szóvá teszi, de nem tette; mint kiderült, ez a kérdés írásban jut majd el a rendőrségre. A negyedik felvetése pedig, hogy a kastély parkon keresztül a murvás sétányon lehet-e kerékpárral közlekedni, ugyanis mint mondta, nincs kint tábla, ami ezt tiltaná, de maga azt tapasztalja, hogy a gyalogosok ezt nem nézik jó szemmel.

Az első, második és negyedik kérdésére 30 napon belül, írásban kap választ a polgármester ígérete szerint.

 

 

Bejelentések, kérdések – Hogyan segítette az önkormányzat a postanyitásokat?

Miklós Attila (Szövetség Békéscsabáért) arról érdeklődött, hogy miben segítette a város, az önkormányzat a postanyitásokat, miben változott a Magyar Posta hozzáállása a február 22 óta.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) elmondta, hogy az egyik Jaminában, a másik pedig mától Gerlán működik, előbbihez úgy járult hozzá, hogy a bérleti díjat illetően kedvezményt adott, Gerlán pedig úgy alakult, hogy volt egy vállalkozó, aki érdeklődőtt a szolgáltatások indítása iránt, ehhez pedig polgármesteri támogatásra volt szükség, ezt alapos vizsgálatot követően megadtam.

Ádám Pál (Hajrá Békéscsaba) úgy fogalmazott, hogy a posta semmit sem változott, a vállalkozók hozzáállása azonban igen, bátrabbak lettek, azt tanácsoltuk, hogy kössék össze olyan szolgáltatásokkal, amelyek népszerűek, vonzóbbak lehetnek.

Miklós Attila (Szövetség Békéscsabáért) szerint évek óta megy a postapartneri program, azonban a társaság hat fiókot bezárt Békéscsabán, most pedig örülünk kettőnek. Véleménye szerint a helyiek nem jártak jól, a posta nem volt partner, emellett támogatom a vállalkozókat és bízom abban, hogy sikeresek lesznek.

 

14:09 – Bejelentések, kérdések – Rosszul tudja a Google a csabai utcaneveket

Dancsó Tibor (DK) korábban felvetette, hogy a Google térképen több közterület sem a hatályos önkormányzati rendelet alapján meghatározott elnevezéssel szerepel. A jegyzőtől kapott erre egy írásbeli választ, amelyet  nem fogad el; 16 esetben volt változás az utóbbi időben, ebből 11 esetben nem történt semmi: a Báthori utca, Csáki utca, Endresz utca, Földvári utca, Győri utca, Illésházy utca, Kézai sor, Könyves Kálmán utca, Péki utca mind-mind rosszul szerepel a térképen. 

Bacsa Vendel jegyző erre úgy reagált, hogy a Google térkép egy kereskedelmi produktum, nem hatósági nyilvántartás, a Google-el nehézkes a kapcsolatfelvétel, nem tudják, hogyan, mi alapján végzik a közterületelnevezések aktuálizálását. Próbálták helyőrzőkkel, egyenként leadni az utcaneveket, a Dr. Ferenczi Attila teret például rögzítették, de a Bohn Mihály utcát és a Jaminai Ipartelepet sem. Ha a közgyűlés átnevezésről dönt, akkor megvan az eljárás arra, hogy az utcaneveket, térképeket aktualizálják, a Lechner Tudásközponttól kaptak tájékoztatást róla, hogy tőlük a Google nem kér ilyen adatokat. 

 

Közgyűlés Békéscsabán 2024.04.25.-én. Fotó: behr.hu/Such Tamás

 

Miklós Attila (Szövetség Békéscsabáért) szerint kellene kezdeni valamit azzal, hogy a város főterét beírva a térkép a Kossuth térre vezet. 

Dancsó Tibor (DK) szerint a Google térképet használja a Waze és valószínűleg más navigációs rendszer is, emiatt az ide látogatók nehezebben igazodnak el. 

 

 

13.53 - Ötéves tanyafejlesztési program indul

Az előterjesztés szerint a tanyán élő lakosság körében általánosak a szociális gondok, az egészségügyi ellátatlanság, komoly probléma még ma is a munkanélküliség, az elmúlt évtizedekben tanyás településrészek infrastrukturális fejlesztése sem követte a belső területek fejlődési tendenciáit és tempóját. A tanya- és külterületfejlesztési program négy fejezetből áll a történeti áttekintés és a jelenlegi helyzetkép mellett egy ötéves stratégiát tartalmaz többek között az infrastrukturát, a családügyi, szociális és egészségvédelmet, a közbiztonságot, valamint a táj- és természetvédelmet középpontba helyezve.

Szente Béla (Fidesz-KDNP) a programmal kapcsolatban elmondta, hogy 2024 és 2029 között, középtávon kell megoldani a felmerülő problémákat. Mint leszögezte, jelenleg 1015 lakóingatlant tartanak számon, ezen a téren nincs csökkenés az elmúlt években, az ott élők korát tekintve sincs változás, hétszázan élnek kétlaki életet, ezért is fontos ez a program. Összefoglalta, hogy a stratégiai rész kilenc pontban mutatja be a fejlesztési területeket, terveket, a cél az, hogy Kecskemét, Szeged, Hódmezővásárhely mellett Békéscsaba és a csabai tanyavilág ne csak nagyságában, hanem ellátottságában, élhetőségében, közösségében is ott legyen az ország kiemelkedő tanyás települései között.

Opauszki Zoltán (Fidesz-KDNP) szerint az önkormányzat számos kérdésben foglalkozott a külterületen élők sorsával az elmúlt években, de folyamatosan foglalkozniuk kell a tanyavilágban élőkkel, lehet arra építeni, hogy vonzóbbá tegyék ezeket a területeket. Kifejtette: fontos a realitás talaján maradva közösen gondolkodni abban, hogy megteremtsék a feltételeket ahhoz, hogy minél többen válasszák a jövőben a békéscsabai tanyavilágot.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) kiemelte, egy átfogó áttekintés szükséges ezen a területen, a programért mellette Opauszki Zoltán lesz a felelős, egy módosítással a határidőt pedig kitolják december 31-ig.

 

 

13:34 – Dűlőket neveznek majd el

Opauszki Zoltán (Fidesz-KDNP) tavaly kérte, hogy nevezzék el a város közigazgatási területén elhelyezkedő dűlőket, más, hasonló jellegű településekhez hasonlóan, a történeti elnevezéseket figyelembe véve. Ebben a munkában komoly szerepet játszott a települési értéktár bizottság, a Munkácsy múzeum, Szente Béla és a mezei őrszolgálat. Mint mondta, ezúttal egy tájékoztató anyag került a képviselők elé, amely részletezi, hogy lehetséges-e olyan megoldás, amely nyomán nem kell átszámozni a tanyákat, illetve szükséges az illetékes önkormányzati képviselők, valamint a lakosság véleményének kikérése a végső döntéshez. A Sztraka híd elnevezés rögzítésével kapcsolatban elmondta, a folyamat elindult, erről tárgyalt az értéktár bizottság és a földrajzi bizottság is. 

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) kérte, hogy Réthy Pálról is nevezzenek el például hidat, hiszen kórházalapítóként, orvosként jelentős tetteket hajtott végre Békéscsabán. Azt is kérte, a szakbizottság készítsen előterjesztést arról, hogy a József Attila és Deák utcát összekötő hidat nevezzék el. 

Opauszki Zoltán (Fidesz-KDNP) is helyénvalónak tartja a javaslatot. 

Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba) jelezte, már tárgyaltak a szakbizottságon erről, és elvi egyetértés is volt.

 
 
13:24 – Benyújtja a számlát a Volán

A Békéscsabán a helyi buszjáratokat üzemeltető Volánbusz Zrt. minden évben ellentételezést kér a szolgáltatás ellátásáért, van, amikor pótlólag is.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) a napirendi pontnál megjegyezte, tavaly többen utaztak a Békéscsabán szolgáltató Volánbusz Zrt.-vel, mint egy évvel korábban, a polgármester szerint a pénzügyi beszámolóból az is látszik, hogy több kedvező fejlemény is volt, az üzemanyagköltség alacsonyabb, a többi elszámolási tételnél is mértéktartó gazdálkodásra utalnak az adatok. Az egész év azt mutatja, hogy 264 millió forintot kell ellentételezésként fizetni, ebből ezúttal 124 millió forintot kell majd átutalni – tette hozzá

 

Közgyűlés Békéscsabán 2024.04.25.-én. Fotó: behr.hu/Such Tamás

 

Miklós Attila (Szövetség Békéscsabáért) azt hiányolta, hogy senki nem jelent meg a Volánbusz Zrt. részéről, hogy a képviselők kérdezhessenek, ahogyan az előző években sem.

Szorosan kapcsolódik a következő előterjesztés az előzőhöz: a Volánbusz Zrt. üzemelteti jelenleg is a csabai buszközlekedést, de egy uniós előírásnak megfelelően az Európai Unió hivatalos lapjában is meg kell hirdetni a felhívást a következő időszakra vonatkozólag. 

 
12:15–13:15 – EBÉDSZÜNET

 

11:49 – Vállalkozási mikrohitellel segít az önkormányzat

Szigeti Béla (Hajrá Békéscsaba) szerint ez a makrohitel egy régi konstrukció, jó ötletnek tartja a módosításokat, ez segítheti a vállalkozásokat.

Dancsó Tibor (DK) módosítása szerint csak olyan vállalkozás kapjon támogatást, amely legalább három éve működik, illetve a korábbi tapasztalatok alapján az se kaphasson, amely nulla árbevétellel rendelkezik.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) Wittmann László osztályvezető segítségét kérte, aki megerősítette, hogy ez beilleszthető a feltételek közé

Nagy Sándor (Fidesz-KDNP) nem ért egyet Dancsó Tiborral, mert az is hozzájuthat ehhez a támogatáshoz, aki nem kaphat banki hitelt, nem korlátozná a kezdő vállalkozókat ebben.

Dancsó Tibor (DK) örül, hogy volt ellenvélemény a felvetésére, csak szerette volna, hogy ilyen irányból is megközelítsék a kérdést.

 

11:45 – Öt új zebra létesülhet a városban

Új gyalogátkelőhely létrehozásáról döntött a képviselő-testület. A kérdéses zebrák a Kórház u. -Dedinszky u.; a Pataky u. -Franklin u.; a Kórház u. -Telep u.; a Veres Péter u. -Tavasz u.; valamint a Franklin u. -Boglárka u. kereszteződésében létesülhetnek. Emellett több helyen fényvisszaverő prizmák elhelyezése is megtörténhet.

Horváth László (Fidesz-KDNP) azt javasolta, hogy vizsgálják meg a közvilágítás állapotát ott, ahol új zebrákat alakítanak ki, mert bár a jogszabályoknak bizonyára megfelelnek ezek a helyszínek, de eltérő színű fényekkel kellene megvilágítani a gyalogátkelőhelyeket, hogy a gyalogosok jobban láthatók legyenek. 

Csiaki Tamás városüzemeltetési osztályvezető szerint lehet eltérő színű lámpatestet feltenni, tekintettel arra, hogy a gyalogátkelőhelyeken ledes lámpa van, az egész lámpát cserélni kell, erről a gyártóval kell egyeztetni. Hozzátette: amikor gyalogátkelőt kell tervezni, akkor kötelező a közvilágítás újratervezése attól függetlenül, hogy milyen ott a lámpatest. Ez egyúttal drágulást is eredményez. 

Szente Béla (Fidesz-KDNP) örömtelinek nevezte, hogy létrejönnek ezek az átkelők, de megjegyezte, hogy 2020 nyarán írt levelet ezzel kapcsolatban a jegyzőnek, ebből látszik, hogy a város életében egyik pillanatról a másikra nem lehet kérdéseket megoldani.

 

11:32 – Beszámoló a gyermekvédelemről 

A gyermekvédelmi területen ellátott 2023-as tevékenységről szóló beszámoló került a képviselők elé.

Juhász István (Hajrá Békéscsaba) arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakosság 15%-ára kihatással bíró jogszabályról van szó. Az önkormányzat többféle támogatást nyújt, Békéscsabán 221 jogosult volt tavaly, ők gyermekvédelmi kedvezményben részesültek, közülük 125 hátrányos, 8 halmozottan hátrányos helyzetű volt. A tanácsnok szerint fontos erről a kérdésről beszélni, a gyermekek helyzetét bemutatni; kiemelte a jelzőrendszer megfelelő működtetését, hogy a veszélyeztetett gyermekeket akár a civil szervezetek közreműködésével is meg tudják óvni. 

Szente Béla (Fidesz-KDNP) megdicsérte az előkészítő munkában résztvevőket az alaposságukért, majd a lakosságmegtartással kapcsolatos önkormányzati feladatokra hívta fel a figyelmet.

 

10:54 – Véglegesek a 2023-as költségvetés számai

A 2023-as költségvetés zárszámadása került a képviselők elé. Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) arra hívta fel a figyelmet, tavalyról maradt némi pénz, amelyet tartalékolásra használna fel az önkormányzat.

Opauszki Zoltán (Fidesz-KDNP) szerint kedvezően alakultak a számok, tavaly a költségvetés elfogadásakor még óvatosabban terveztek, de szerencsére a számok jól alakultak, év közben is tudtak többletforrást biztosítani városi feladatokra. Amit az önkormányzat eltervezett feladatként, meg tudták valósítani, ezért olyan zárszámadási rendelet került a képviselők elé, amely nyomán az idei folyamatokban fellelhető bizonytalanságok okán jelentős tartalékolást eredményezhet. A tanácsnok kitért rá, hogy megoldást kell keresni a csapadékvíz-elvezetéssel összefüggő problémákra, a képviselői célelőirányzatok átalakítására. 

Szigeti Béla (Hajrá Békéscsaba) szerint a legfontosabb konzekvencia, hogy a város működőképes, ki tudják fizetni a számláikat, nem élik fel a tartalékaikat, nem kell plusz hitelt felvenni. Kiemelte a MÁV sportpálya és az extrémsport-pálya fejlesztését, a súlyemelő terem, az atlétikai öltözők felújítását. Ugyanakkor rámutatott, hogy az energiaárak továbbra is magasak, s bár az infláció csökkent, a költségek nem lettek alacsonyabbak. Fontosnak nevezte a munkahelyek megőrzését és a munkabérek vásárlóértékének megtartását, de véleménye szerint a város zöldítésére további forrásokra lesz szükség.

Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba) arra tért ki, hogy a Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesületet is tudták támogatni tavaly.

Közgyűlés Békéscsabán 2024.04.25.-én. Fotó: behr.hu/Such Tamás

Fülöp Csaba (Szövetség Békéscsabáért-frakció) arról beszélt, hogy kezdeményezte 50 millió forint biztosítását a csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos problémák megoldására. Azt kérte, hogy a júniusi költségvetési rendelet-módosításra jöjjön vissza az ügy, akkorra több információ és anyag lesz a képviselők látóterében. Arra emlékeztetett, hogy több száz helyszínen okoz problémát, hogy nem, vagy nem megfelelő módon van megoldva a csapadékvíz elvezetés. Arra kérte a polgármestert, hogy a szakbizottságok számára készüljön előterjesztés a problémkról és a megoldási lehetőségekről, mennyi projekt rendelkezik engedélyes tervvel, milyen tervezői költségbecslés, árajánlatok vannak. Arra is kitért, hogy a választókerületi célelőirányzatok esetében többször is előfordult, hogy 1-2 millió forinttal megemelték a keretet, ez szerinte azért hasznos, mert mikro-fejlesztéseket tudnak végrehajtani.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) válaszában kiemelte, hogy egy áztató eső kapcsán Békéscsabán azért kritikus helyzetekben voltak már fejlesztések, de van még olyan csomópont, ahol szükség lenne még munkára, éppen ezért az ellenőrzésre is érdemes figyelmet fordítani. Kidolgozottak a fejlesztési tervek, de júniusban erről készülhet egy átfogó helyzetkép.

Nagy Ferenc (Hajrá Békéscsaba) is arra hívta fel a figyelmet, hogy a fejlesztések mellett a fenntartás is fontos, ha pedig ehhez pénzre van szükség, akkor mindenképp kell forrást fordítani. Hangsúlyozta, hogy a fegyelmezett költségvetés megalkotása után annak végrehajtására is figyelni kell. Véleménye szerint a 2023-as költségvetést tekintve az óvatosság és a helyi gazdasági szereplők teljesítménye volt a legfontosabb.

Szente Béla (Fidesz-KDNP) szerint a jövőben fontos lesz a vízmegtartó-képesség növelése, a jelenlegi árokrendszer azonban nem alkalmas erre, hosszútávon ezzel mindenképp foglalkozniuk kell. Hozzáfűzte azt is, hogy a pénzügyi bizottság a fásítási feladatokat tekintve elkülönített 14 millió forintot, hiszen növelni kell a zöldfelületet.

Paláncz György (Fidesz-KDNP) is fontosnak tartja a csapadékvízelvezető-rendszer vizsgálatát, ehhez pedig jó stratégiára van szükség, akár a KEHOP Plusz program segítségével.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) megerősítette, hogy megszületett a megállapodás a Kvasz András egyesülettel, jövőre egy nagyon látványos verseny lesz Békéscsabán. A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy ilyen ingatag makrogazdasági helyzetben a csabai vállalatok nehéz helyzetben is jól teljesítettek, valamint azt, hogy a magas energiaköltségek kompenzálására a kormánnyal zajló együttműködés részeként 705 millió forint érkezett.

 

Galéria

 

Mi lesz a csabai gyermekosztállyal?

Az ülésre megérkezett Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, akitől Miklós Attila (Szövetség Békéscsabáért-frakció) a békéscsabai gyermekosztállyal kapcsolatban érdeklődött: arra emlékeztetett, hogy tavaly augusztus óta Csabán a hétvégén nem működik a gyermekosztály, a központi kórház azt Gyulán üzemelteti, szerinte vétek nem használni az itt lévő, európai színvonalú eszközöket, tudást, kórtermet. Akkor arról volt szó, hogy ez csak átmeneti, de azóta sem állt vissza a régi rend. Ennek egyik következménye, hogy Békéscsabán csökkent a gyermekszületések száma, a szülészet-nőgyógyászaton is kevesebb az esetszám, úgy véli, ez egy spirál lehet, amely egyéb osztályok leépülését is jelentheti hosszabb távon. Kéri a polgármestert, hogy a csabai kórházért harcosabban álljon ki. 

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) válaszában kifejtette, hogy ezek a kérdések folyamatosan napirenden vannak, fontos, hogy a gyermekosztály ügyelete visszatérjen Békéscsabára, hivatalos formában is kérte az igazgatót, hogy tegyen lépéseket ennek érdekében.

Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP) országgyúlési képviselő megerősítette, hogy írásban jelezte a polgármester a kérés főigazgató felé, szintén egyeztet ezzel kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a demográfiai folyamatokat tekintve rosszabb a helyzet, azonban a gyermekosztály nyitvatartása nem függ össze a többi osztály működésével.

Miklós Attila (Szövetség Békéscsabaáért) írásban kérte a válaszokat a feltett kérdésekre. Véleménye szerint utána kell járni, hogy csökkent-e a szülések száma azóta, hogy a gyermekosztály nem elérhető hétvégén Békéscsabán, mert úgy látja, hogy van összefüggés a kettő között.

 

Közgyűlés Békéscsabán 2024.04.25.-én. Fotó: behr.hu/Such Tamás

 

9:56 – Legtöbbször kidőlt fákhoz, megrongálódott épületekhez riasztják a tűzoltókat

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) szerint a beszámoló azt mutatja, hogy megbízható, hatékony a tűzoltók munkája, akik megfelelő sebességgel rendelkezésre állnak és segítenek a bajbajutottakon.

Viczián György békéscsabai tűzoltóparancsnok a 2023-as évet mozgalmasnak nevezte, 988 esetben érkezett bejelentés, ez magasabb, mint 2022-ben, ide lehet sorolni minden olyan beavatkozást, amely épületkár, baleset, vagy akár veszélyes anyag levegőbe jutása. Kiemelte: legtöbbször kidőlt fákhoz, megrongálódott épületekhez kaptak hívást, ez így volt az elmúlt években is. A második leggyakoribb a műszaki segítség, amikor más szervezeteknek nyújtanak támogatást. Felhívta a figyelmet arra, hogy növekedett a szén-monoxidot érintő esetek és a közlekedési balesetek száma is, ezzel szemben a tűzesetek, így a szabadtéri tüzek száma is csökkent, a sérültek száma azonban nőtt. Összesen tizenhét személy sérült meg és egy fő hunyt el, utóbbi eset Békéscsabán történt. A településeket nézve Békéscsabán jellemző a legtöbb eset. A legfontosabb feladatnak a megelőzést nevezte a helyi szervezetekkel együttműködve. Hangsúlyozta, adottak a személyi és technikai feltételek, javult az állomány szakmai felkészültsége, zárásként kérte a beszámoló elfogadását.

 

Közgyűlés Békéscsabán 2024.04.25.-én. Fotó: behr.hu/Such Tamás

 

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) arról tájékoztatott, hogy épp az április ülés napirendjei közt van egy, az idős korosztály számára nyújtandó támogatás biztosítása, amelyből szénmonoxid érzékelőt lehet vásárolni, mivel a szénmonoxid-mérgezés komoly problémát okoz a tapasztalatok szerint.

Opauszki Zoltán (Fidesz-KDNP) szerint a beszámolóból is kiderül, hogy a békéscsabai tűzoltóparancsnokság rendkívül felkészült, gyorsan, jól reagálnak, a kritikus eseteket eredményesen kezelik. Fontosnak nevezte, hogy amikor szükségessé válik a tűzoltói beavatkozás, azt gyorsan és hatékonyan teszik meg, hiszen az időfaktor ilyenkor kritikus. A frakció nevében köszönetet mondott a tűzoltók elhivatott munkájáért. 

Juhász István (Hajrá Békéscsaba) arra hívta fel a figyelmet, hogy 90-el csökkent a tűzesetek, ellenben 211-el nőtt a műszaki mentések száma, megjegyezve, hogy a tűzoltók munkájának profilja az elmúlt években átalakult, és utóbbi esetek dominálnak. A tűzoltók preventív munkájának köszönhetően a tanácsnok szerint a tűzoltások száma tovább csökken, de arra számít, hogy több lesz a műszaki mentés. A személyi és tárgyi feltételek megnyugtató módon rendelkezésre állnak – fűzte hozzá.

Szente Béla (Fidesz-KDNP) minden nap a malom kiégett épületére lát, mely arra figyelmezteti, hogy a saját munkája kapcsán nagy hangsúlyt fektessen a tűzvédelemre. A Csabagyöngyében ráadásul sok az olyan program, amely ilyen szempontból kockázatos. Jók a tapasztalatai az intézmények és a tűzoltók közötti kapcsolattartásban, ezért megköszönte a lánglovagok munkáját. 

Fülöp Csaba (Szövetség Békéscsabáért) is megköszönte a tűzoltók munkáját, a balesetveszélyes fák miatt többször volt szükség beavatkozásra a  körzetében. Ez a lakosok felé is bizalomerősítés – tette hozzá.

 

9.13 – Továbbra is az egyik legbiztonságosabb város Békéscsaba

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) rövid értékelésében felidézte, hogy Jánosi Péter, a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetőjének meghívására a hét elején részt vett az állománygyűlésen, megismerte az előterjesztés számait és ott is meggyőződött arról, hogy a város közbiztonsági helyzete jó, nyugodt hétköznapok jellemzik Békéscsabát, a különböző bűncselekmények esetén is jó százalékkal sikeres a felderítés. Köszönetét fejezte ki a rendőrség munkájáért, mint fogalmazott: a biztonság minden településen nagyon fontos szempont az ott élők számára, Békéscsabán ez megfelelő. Hangsúlyozta: nagyon sok megkeresés érkezik az önkormányzathoz, többek között a közlekedést tekintve, ezekre igyekeznek válaszolni. Hozzátette: hatékony a megelőzés és a bűnüldözés.

Juhász István (Hajrá Békéscsaba) kiemelte, hogy részletes a rendőrség beszámolója, nagyon fontosnak tartja, hogy a bűncselekmények, elkövetések kapcsán a megelőzésre is nagy hangsúlyt kell fektetni. Hangsúlyozta: a beszámoló pontos számszerű adatokat ad a bűncselekmények elkövetéséről és mindazok felderítéséről is, arra hívta fel a figyelmet, hogy a közlekedési bűncselekmények viszont nem csökkentek. Végezetül a frakció és a békéscsabai polgárok nevében is megköszönte a rendőrség munkáját.

Opauszki Zoltán (Fidesz-KDNP) is megköszönte a frakció nevében a rendőrség munkáját, kiemelte, hogy most lehetőség nyílik arra, hogy elemezzék a város közbiztonsági helyzetét. Az itt élők szemén keresztül vizsgálva megállapította, hogy Békéscsaba a legbiztonságosabb, legélhetőbb városok közé tartozik.

Szente Béla (Fidesz-KDNP) is megköszönte a rendőrség munkáját, fontosnak nevezte a város élhetőségét, hiszen mint mondta, mindeki biztonságban szeretné tudni gyermekét. Egyúttal a prevenció fontosságára, a rendőrség és a polgárőrség által a tanyagilágban végzett munkára is felhívta a figyelmet,  valamint a Dobozi úti közlekedése reflektált, ahol traffiboxot helyeznek el a sebességkorlát betartása érdekében. 

Horváth László (Fidesz-KDNP) szintén gratulált a rendőrség munkájához, majd felvetette, hogy a Wenckheim-kerékpárúton szorgalmazott ellenőrzések mintha alább hagytak volna. Arról is beszélt, hogy a kerékpárosok nem minden esetben tartják be a szabályokat, szerinte többet kellene ellenőrizni őket. A rolleres szabálytalanságokra is rávilágított, azzal, hogy a fiatalokat fel kellene világosítani  a közlekedési szabályokról. Arról is beszélt, hogy az egyre több autós miatt egyre kevesebb a parkolóhely, a Kisszik utcát hozta példának, ahol többen szabálytalanul parkolnak.

Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba) a rendezvényeken való közreműködést emelte ki, amelyet korrektnek és konstruktívnak nevezett, majd a fiatalokkal kapcsolatos prevenciós, bűnmegelőzési programok fontosságát hangsúlyozta. 

Paláncz György (Fidesz-KDNP) is a fiatalok számára tartott prevenciós programokról beszélt, ugyanakkor szorgalmazta az internetes bűnözés elleni felvilágosítást is mind a fiatalok, mind a felnőttek számára.

Fülöp Csaba (Szövetség Békéscsabáért) is megköszönte a rendőrség munkáját, felhívta a figyelmet arra, hogy a lakossági beadványokra érkező gyors válaszok érkeznek, ezzel erősítve az itt élők bizalmát. Aktuális problémaként arra hívta fel a figyelmet, hogy a jó idő beköszöntével a motorosok nagy sebességgel közlekednek a városban, főként a hétvégi estéken. Arra kérte a rendőrséget, hogy tegyen lépéseket az ott élők nyugalmának megőrzése érdekében. Emellett az éjszakai közterületeken történő rendzavarást említette, de a lakosság felé is jelezte, hogy időben jelezzék az adott problémát, így akár tettenérés is történhet.

Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő a rollerek használatával kapcsolatban kiemelte, hogy már a parlament előtt vannak az új szabályok, amelyek a közeljövőben hivatalossá is válnak.

 

Közgyűlés Békéscsabán 2024.04.25.-én. Fotó: behr.hu/Such Tamás

 

Jánosi Péter békéscsabai rendőrkapitány megköszönte a pozitív visszajelzéseket. Mint mondta, a rendőrség célja a megfelelő közbiztonság fenntartása, a jogsértésekkel szembeni megfelelő fellépés, figyelembe veszik munkájuk során a visszajelzéseket. Motorral járók, járdán közlekedők, parkolók kapcsán arról beszélt, hogy a közlekedésbiztonságot minden szempontból garantálni szeretnék, és a baleseteket is visszaszorítanák, ellenőrzésekkel, prevenciós tevékenységgel. Minden esetben kérnek jelzést probléma esetén, hiszen kollégái így tudnak csak hatékonyan fellépni. Folyamatosan tartanak különböző tárgyú, fokozott ellenőrzést a járásban, kifejezetten a megyeszékhelyen, igyekeznek minden jogsértővel szemben fellépni, így van ez a motorosok tekintetében is. A közterületek nem megfelelő használata, hangoskodás esetében az azonnali jelzést szorgalmazta, áltagosan a bejelentéstől számított 15 percen belül kiérnek a rendőrök a helyszínre. “Nem fogunk hátradőlni ebben az évben sem” – ígérte a rendőrkapitány, hozzátéve, hogy az eddig elért eredményekben nem szeretnének visszalépést. Egyúttal megköszönte az önkormányzatnak és a képviselőknek a támogatást, segítséget, illetve a jelzéseket is.

 

A tudósítást készítette: Kovács Dávid, Varga Diána

További programok »

FEL