„Hiszen mindenkiben van egy kis nosztalgia a retró iránt”

2020. január 23. 08:37 | Such Tamás

A Lencsési Közösségi Ház és a Márvány Fotóműhely a magyar kultúra napja alkalmából Feketén-fehéren címmel nyitotta meg fotótárlatát szerda délután, a Lencsési lakótelepi kultúrközpontban. Azóta 37 alkotó 37 kópiával várja az érdeklődőket.

– A Lencsési Közösségi Házban 2001 óta hagyomány – kezdte nyitóbeszédét Takács Péter, az intézmény vezetője –, hogy különböző rendezvénysorozatokkal megemlékezünk a magyar kultúra napjáról. Továbbá 19 esztendeje szintén hagyomány az is, hogy ezen a napon nyitjuk meg a fenntartásunkban működő Márvány Fotóműhely kiállítását.

 

Feketén-fehéren - fotótárlat a Lencsési Közösségi Házban

Szegedi Réka a kismadarak hangján énekeltette a furulyáját

 

Majd Szegedi Réka, a Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium 10. osztályos hallgatója furulyázott, azt követően Farkas Zoltánné Katika, a ház Természetjáró körének a tagja elszavalta a Himnuszt.

– Mindig szívesen érkezek olyan műhelyekbe – fogalmazott köszöntőjében Fülöp Csaba önkormányzati képviselő –, ahol értéket teremtenek, és ez a helyszín is ilyen. A közösségi ház Békéscsaba egyik kulturális, közművelődési és közösségi központja.

Majd állítását azon nyomban adatokkal alá is támasztotta: 10 aktív csoport működik az intézményben – és közel 450 taggal működnek ezek a közösségek; a házban 2019-ben 950 esemény zajlott, ami azt jelenti, hogy napi 2.5; és több mint 36 ezer látogatót fogadtak. Továbbá egyik legaktívabb csoportja a közel 50 fővel működő Márvány Fotóműhely.

 

Feketén-fehéren - fotótárlat a Lencsési Közösségi Házban

Fülöp Csaba, Takács Péter és Katona Péter, a fotóműhely vezetője

 

– Több kezdeményezés is fűződik a nevükhöz – folytatta –: ilyen a Csak tiszta forrásból című kiállítás, amely mindig március 15-én nyílik meg, illetve a Digiporáma Fesztivál. Továbbá 2017-ben megkapták a Csabagyöngye Közösségi Díjat.

A mai kiállítás egyetlen kikötése az volt, hogy a fotóknak fekete-fehérnek kell lenni. Mondhatjuk azt is, hogy a reneszánszukat élik ezek a kópiák; ráadásul szerintem mindenkiben van egy kis nosztalgia a retró iránt, hiszen milyen szívesen nézzük nagymamáink képeit – fogalmazott.

 

Galéria

 

A tárlat megtekinthető 2020. február 11-ig, hétköznapokon 8.00-18.00-ig.

További programok »

FEL