Újra látható a nagy sikerű fotókiállítás a Lencsési Közösségi Házban

2023. március 15. 19:25 | Vincze Attila

21. alkalommal szervezte meg a "Csak tiszta forrásból..." című fotópályázatot és kiállítást a Márvány Fotóműhely, illetve a Lencsési Közösségi Ház. A határainkon belül és túl alkotó magyar fotósok számára meghirdetett pályázatra ezúttal 540 alkotás érkezett.

A tárlat szerdai, a március 15-i ünnephez kapcsolódó megnyitó rendezvényén a Lencsési Közösségi Ház vezetője elmondta, hogy Bazsó Imrének, a Márvány Fotóműhely egykori vezetőjének volt az az ötlete, hogy hirdessenek meg egy olyan pályázatot, amelyen csak fekete-fehér fotókkal lehet részt venni. Takács Péter ezt anno azzal egészítette ki, hogy a pályázatot terjesszék ki a Kárpát-medencei, kizárólag magyar fotósok számára. Így született meg a "Csak tiszta forrásból..." című fotópályázat, melyre idén 137 alkotó 540 művet küldött be. 

– A magyar polgári forradalom és szabadságharc 175. évfordulóját ünnepeljük, ennek tiszteletére mi összeállítottunk egy tíz eseményből álló rendezvénysorozatot és a kiállítás megnyitója ennek a záróakkordja. Azt kell mondjam, hogy idáig minden programunk kellő érdeklődés mellett és pozitív visszaigazolással zajlott le – fogalmazott. 

A tárlatot a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója nyitotta meg. Seregi Zoltán kiemelte: nagy megtiszteltetésként élte meg, hogy ugyan nem szakmabeliként, de mégis a korábbi, képzőművészettel kapcsolatos tapasztalatait felhasználva tekinthette át a kiállítás anyagát.

– Szerintem ez egy nagyon erős tárlat, szenzációs fotókkal, amelyek különböző stílusúak, témájúak, de mindegyik nagyon egyedi és különleges, illetve nagyon szuggesztívek is, úgyhogy nekem nagy élmény volt végignézni a fotókat, mert előre megkaptam őket természetesen – magyarázta. 

Az eseményen kihirdették a pályázat 2023-as helyezettjeinek névsorát. Idén a győztes díjat Nerpel Nikoletta vehette át, aki a hétköznapokban Leányfalun portré- és divatfotósként dolgozik. 

– Azért jelentkeztem a versenyre, mert én nagyon ritkán készítek fekete-fehér képeket és pont januárban egy szűkítő előtéttel kísérleteztem, ezek a fotók pedig pont fekete-fehér alkotások lettek. Mivel a MAFOSZ oldalán szembe jött velem ez a felhívás, akkor gondoltam megprobálom a nevezést – részletezte. 

A rendezvényen ünnepi műsort adott Bartus Gyula, Jászai Mari-díjas színművész, illetve a Kemény Gitárklub. A tárlat április 14-ig tekinthető meg a Lencsési Közösségi Házban, valamint a Márvány Fotóműhely honlapján. 

Galéria

További programok »

FEL