Visszatekintő: Miklós Attila képviselő – Szövetség Békéscsabáért

2024. április 19. 13:30 | behir.hu

Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban Miklós Attila beszámolóját olvashatják.

Nincs könnyű helyzetben az, aki ellenzéki szemszögből próbálja meg értékelni az elmúlt önkormányzati ciklust. Ha a város vezetése kész lenne a kompromisszumokra, ha nyitott lenne azokra a felvetésekre és javaslatokra, amelyeket megfogalmaztunk, ha elfogadná azt a tényt, hogy a másik oldal sem akar mást, mint esküjéhez híven a várost szolgálni, sokkal előbbre tartanánk.

A koronavírus-járvány nehézségeit mindannyian megéreztük. A városvezetés arra használta fel a veszélyhelyzeti kormányzás nyújtotta lehetőségeket, hogy szűkítse a képviselők mozgásterét, amit a vírusidőszak elmúltával sem állított helyre. Egyre kevesebb alkalommal ülésezik a testület és az érdemi döntések előkészítésébe sem kapunk betekintést.

Gyakran érzem azt, hogy a polgármester csak a napi like-versenyt szeretné megnyerni, a várost vezető többség az éppen aktuális napot szeretné megúszni, de hosszú távú elképzeléssel, koncepcióval nem tud előállni.

Békéscsabán az elmúlt 5 évben olyan döntések születtek, amelyek elsősorban nem az itt élők érdekeit szolgálták. A magát „függetlennek” mondó Polgármester a kormányt és érdekkörét szolgálva hozza meg a döntéseit a közgyűlésen, a megfogalmazott kritikákkal pillanatra sem törődve. Elég a gyermekélelmezés kiszervezésére gondolni, amit a városvezetés az alkalmazottak, az ott dolgozók véleményét lesöpörve játszott át egy budapesti cégnek. Az eredmény? A váltást követő időszakban sorra mondták le a szülők az ételrendeléseket, amihez jelentős áremelés párosult.

 

 

Mit tehet ilyenkor az ellenzéki képviselő?

Rámutat a hibákra, megpróbálja felhívni a figyelmet arra, hogy egyes szolgáltatások színvonala romlik. Nekünk itt élőknek és az itt élőket képviselőknek kell megküzdenünk azért, hogy minőségi szolgáltatásokat kapjunk. A gyermekélelmezés kiszervezése mellett jó példa erre a postafiókok bezárása, vagy a város számlavezető bankjának lecserélése, a leépülő kórházi ellátás, a hiányos gyermekügyeleti rendszer, a lerobbant vasúti közlekedés. Néha az az érzésem, hogy a hatalom megtartása érdekében a város vezetése akkor is jobbra fordítja a kormányt, ha csak balra vezet az út. Érdemes átgondolni, hogy kinek is kedveztek, kinek az érdekeit szolgálták ezek a felsorolt döntések.

A posták bezárásával kapcsolatban még 2022 novemberében levélben fejeztük ki felháborodásunkat a polgármester, az országgyűlési képviselő, valamint a Magyar Posta Zrt. megbízott vezérigazgatója felé. Ebben a témában is süket fülekre találtunk. Városunk polgármestere hiába jelentette ki, hogy tárgyalásokat folytat a posta vezetésével, ezek a tárgyalások eredmény nélkül zárultak. Ugyanazt a sablon ajánlatot kaptuk meg, mint Magyarország összes települése. Mi javaslatot dolgoztunk ki arra, hogy az önkormányzati tulajdonban levő ingatlanokban működő posták részére a bérleti díjak teljes, vagy részleges elengedésével segítsük az újranyitást, de addig sem jutottunk el, hogy erről a Közgyűlésen tárgyaljunk. Azóta 2 olyan vállalkozásról tudunk Békéscsabán, amely bevállalta, hogy akár veszteségesen is, de működtetni fog postai szolgáltatást. Reméljük, hogy mihamarabb sikerrel zárulnak ezek a tárgyalások és ha nem is a megszokott színvonalon, de igénybe vehetjük a postai szolgáltatást.

 

 

A város számlavezető bankjának lecserélése úgy tűnik, mintha kedvező lenne Békéscsaba önkormányzatának. A folyamatot tekintve azonban egészen riasztó képet fest a polgármester demokrácia-felfogásáról. Az önkormányzat három(!?) beszerzési eljárást is lefolytatott, ami nem szokványos. A polgármester az eljárás során sem a pénzügyi bizottság, sem a Közgyűlés véleményét nem kérte ki. A három eljárás közül kettő eredménytelennek volt nyilvánítva, a harmadik eljárást már az MBH Bank nyerhette meg. Nincs kétségem afelől, hogy az eljárás az önkormányzat saját szabályainak megfelelően lett lefolytatva. Viszont afelől sincs, hogy ilyen fontos ügyben legalább a szakbizottság véleményét ki kellett volna kérnie a városvezetésnek, mert ez nem a polgármester saját, hanem városunk, Békéscsaba számlavezetését érintő döntés. Az ilyen és ezekhez hasonló módszerek lehet hogy szabályosak, de mindenképpen méltatlanok egy korrekt vezetéshez, különösen Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűléséhez.

Az átgondolatlan, gyakran csak presztízs szempontú beruházásokat sem sikerült problémamentesen megvalósítani. A nem működő geotermikus kút, a beázó sportcsarnok, a CsabaPark csúszdái, az új kerékpárutakon megálló esővíz biztosan más településeken is előfordul, de az hogy nálunk nincs felelőse a mulasztásoknak, az már szinte természetes.

Az üres kirakatok, a madárürülékkel teli járdák, a megszűnő postai szolgáltatások, a leépülő kórházi osztályok, a megszűnő gyermekügyeleti rendszer, a silány tömegközlekedés mind azt mutatják, hogy a városvezetés érdekérvényesítése nem létezik.

 

 

Egy város működtetése ott kezdődik, hogy van út és járda, nem sárban kell járnunk, van víz, gáz, elektromos ellátás, közvilágítás, tömegközlekedés, szennyvízelvezetés, -tisztítás, szemétszállítás. A gondoskodás ott kezdődik, hogy figyelünk az idősek igényeire, működik a szociális ellátás, jól működő az egészségügyi ellátást biztosítunk, és színvonalas oktatást teszünk elérhetővé mindenki számára. Ezek az alapok, de a városi, megyeszékhelyi léthez tartozik az is, hogy rendezettek legyenek a köztereink, parkjaink. Legyen megfelelő munkalehetőség amihez tisztességes bér párosul. Ne kelljen a fiataloknak máshol keresniük a boldogulást! Színvonalas felsőoktatás, korrekt bért fizető munkahelyek nélkül öregedő, és lassan elnéptelenedő város leszünk. A népszámlálási adatok elkeserítőek, a leggyorsabban fogyó városok közt vagyunk.

Olyan megoldásokat kell találnunk, amelyek érzékelhető (és mindenképpen pozitív) változásokat jelentenek Békéscsaba mindennapjai során. Az itt élők érdekeit kell elsősorban szem előtt tartani, nem pedig a kormány és érdekkörének akaratát kiszolgálni. Hosszú távú elképzelések és akarat nélkül nem lehet megbirkózni a tornyosuló problémákkal.

A fiatalok elvándorlása, az alacsony keresetek, a romló közszolgáltatások, a lakhatás, az otthonok korszerűsítése, a közlekedés (városon belüli és települések közötti) fejlesztése mind olyan területek, amelyek hatással vannak egymásra és befolyásolják a hétköznapjainkat. A következő testületnek lesz dolga bőven.

Közösen megtalálhatjuk a megoldásokat, mert Békéscsaba a közös otthonunk!

Miklós Attila önkormányzati képviselő

 

További programok »

FEL