Visszatekintő: Dr. Csicsely Ilona képviselő – Fidesz-KDNP

2024. április 18. 15:00 | behir.hu

Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban dr. Csicsely Ilona beszámolóját olvashatják.

2019-ben a Fidesz-KDNP listájáról kerültem be a képviselő-testületbe. Ez a státusz annyiban más, hogy a képviselőnek nincsen körzete, nincsen meghatározva a városban az a terület, amelyért úgymond felelős, illetve, amelyre fokozottan figyelnie kell. Az ezt megelőző ciklusban a 10. számú választókerület képviselője voltam, ahonnan még a mostani ciklus elején is többször telefonáltak a lakók ügyes-bajos dolgaikkal.

Hasonlóan a korábbiakhoz, ebben az eltelt öt évben is a Családügyi és Népjóléti Bizottság elnöke voltam, illetve a mandátumom lejártáig vagyok. Nagyon szeretem ezt a feladatot. A bizottsághoz tartoznak a szociális ügyek és az egészségügyi alapellátás, továbbá az önkormányzati lakásokkal kapcsolatos ügyek. Bizottsági tárgyalás után került a közgyűlés elé megtárgyalásra többek között a Helyi Esélyegyenlőség Program, a Lakáskoncepció, a Lakásrendelet, melynek módosításán most is dolgozunk.

Közgyűlési döntés alapján jött létre a Védőnői Centrum, melyben korszerű körülményeket biztosítottunk a védőnőknek munkájuk végzéséhez, igaz, hogy később a védőnői tevékenységgel kapcsolatos feladatokat átcsoportosították, azok egy része már nem tartozik önkormányzati hatáskörbe.

 

Dr. Csicsely Ilona

 

A város lakóinak egészségügyi ellátását biztosította a Csaba Ügyeleti Kft., mely központi átszervezés után szintén megszűnt, de a működésének a felügyelete a bizottság hatáskörébe tartozott.

Jelentős felújítások is történtek, így például a Franklin utca lakások felújítása, MIVA bölcsőde felújítása, férőhely-bővítése, korszerűsítése, a Kolozsvári utcai, a Kazinczy utcai és a gerlai orvosi rendelők felújítása.

Jelentős eredménynek tartom azt, hogy a városban csak esetenként és rövid ideig volt betöltetlen orvosi státusz. Úgy a háziorvosi, mint a gyermekorvosi körzetekben folyamatos az ellátás és igaz ez a fogorvosi körzetekre is.

A ciklus kezdetétől tagja voltam a Közbiztonsági, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottságnak is, de ezen bizottsági tisztségemről 2023 év végén lemondtam. Dr Ferenczi Attila halála után lettem tagja az Ifjúsági és Sportbizottságnak.

A közgyűlés munkájában is igyekeztem tevékenyen részt venni.

A ciklus végén szeretném megköszönni azoknak a választóknak a bizalmát, akik az előző választáson rám szavaztak és ezzel lehetővé tették azt, hogy részt vehessek ebben a felelősségteljes szép, de sokszor nehéz munkában. Megtiszteltetés volt számomra, hogy a városomért, a városban lakókért dolgozhattam.

Dr. Csicsely Ilona önkormányzati képviselő

További programok »

FEL