Viharkár-elhárítási minősítő gyakorlat Mezőhegyesen

2022. szeptember 18. 07:31 | behir.hu

Szombaton Mezőhegyesen, a volt cukorgyár és Béka-tó területén tartották a Körös Mentőcsoport Nemzeti Minősítését megújító, valamint a Dél-Békés, a Gyulai, a Körös-Kondor, a Pelikán, a Sárrét, a Titán és a Vidra járási mentőcsoportok alapvető viharkár-elhárítási tevékenységre minősítő összevont gyakorlatát.

 

A gyakorlattal kapcsolatban kiemelt célként fogalmazódott meg a Körös Mentőcsoport újraminősítésének végrehajtásán felül, hogy a Békés megyében megalakított önkéntes járási mentőszervezetek, összevont gyakorlat során szerezzenek Nemzeti Minősítést alapvető viharkár-elhárítási tevékenységre, valamint gyakorolják egy feltételezett nagy kiterjedésű káresemény felszámolását, továbbá a jelentkező vezetés-irányítási és együttműködési feladatokat, a hivatásos katasztrófavédelmi szervekkel, egyéb önkéntes szervezetekkel.

A különböző felszereltségű és képzettségű önkéntes erők együttműködésének erősítése érdekében, a gyakorlatba bevonták a mezőhegyei települési mentőcsoportot is. A gyakorlás a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kijelölt állományának irányításával, illetve szakmai felügyelete mellett zajlott.

A gyakorlat során minősített szakterületek a következők voltak: keresőkutyás tevékenység, búvár tevékenység, kötéltechnikai mentés, városi kutató és mentő, műszaki mentő képességek, vezetés-irányítás, logisztika, alapvető víz és viharkár-elhárítási tevékenység.

A gyakorlatot Kiss András tűzoltó dandártábornok, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, valamint helyettese Haskó György tűzoltó ezredes nyitotta meg, majd ezt követően Bajkán György tűzoltó alezredes, az Orosházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője felhívta a résztvevők figyelmet a balesetmentes és szakszerű feladat végrehajtásra. 

A gyakorlaton szimulált és feltételezett káreseményeket kellett megoldani. A szimuláció szerint rendkívül csapadékos időjárás érintette Békés megye déli területét, amely elsősorban Mezőhegyes településen lakóházakat veszélyeztető belvízi elöntésekhez vezet. A belvízi elöntések mellett az éjszakai órákban a településen 6 óra alatt több mint 100 mm csapadék hullott, továbbá a 100-130 km/h közötti orkán erejű szél mintegy 100 épületben és az elektromos hálózat elemeiben jelentős károkat okozott, az áramszolgáltatásban fennakadások voltak.

Azt is szimulálták, hogy az orkánerejű szél miatt megrongálódott a cukorgyár épülete, több helyen beszakadt a tetőszerkezet, melynek következtében 3 dolgozó vélhetően az épületben rekedt, hollétükről nem volt információ. Az eltűnt dolgozók felkutatásában a Körös Mentő Csoport kutyás kutató egysége segített. A felderítés közben a beérkező információk szerint 2 fő tereprendezési munkálatokat végzett az üzem hozzávetőleg 10 hektáros területén, ők a vihart követően magukról még életjelet nem adtak, hollétükről nem volt információ.

Feladat volt a kialakult viharkár felszámolása során, a cukorgyár épületeinek megközelíthetősége érdekében az üzemi utakra dőlt fák eltávolítása, a még ki nem dőlt, a beavatkozókra veszélyt jelentő további növényzet eltávolítása, az élet- és balesetveszély megelőzése érdekében szükséges a fák kivágása.

A jelenlevőknek meg kellett birkózni épületomlással, falátvágással, alpintechnikai módszerekkel is dolgoztak, továbbá szükség volt az egészségügyi/krízisintervenciós tudásukra.

A szimuláció szerint a viharos időjárásra történő figyelmeztetés ellenére 1 fő csónakban a Békás-tavon horgászott, a csónak a vihar következtében felborult és a benne ülő ember elmerült. Szükségessé vált tehát az eltűnt személy víz alatti kutatása, illetve a kutatás műszaki- és egészségügyi biztosítása.

Mindemellett a belvízi elöntés terjedésének megelőzése érdekében, a Békás-tó térségben töltés-építési és buzgár-elfogási feladatok is voltak.

A gyakorlat végeztével a tapasztalatok és vélemények megosztását követően, a gyakorlatot minősítő és értékelő Keskeny Ervin tűzoltó alezredes, valamint dr. Tímár Tamás címzetes tűzoltó őrnagy és Zanócz István tűzoltó alezredes, a gyakorlatok kivitelezését megfelelőnek értékelték és átadták az elismerő dokumentumokat.

A gyakorlatot a Békés Megyei Katasztrófa - és Polgári Védelmi Szövetség támogatta.

Fotó: Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

További programok »

FEL