Torna Club Békéscsaba: Az edzésidőt könnyű összehangolni a tanulással

2024. február 19. 15:46 | Such Tamás

A több mint 70 esztendős múltra visszatekintő szakosztály fiatal edzőkkel vágott bele a 2024-es esztendőbe. Noha nem éppen zökkenőmentesen zárult Fóri Márta, a klub elnöke számára az elmúlt év végi szünet, ugyanis a közel két éve, a nevelőklubjához visszatérő Varga Adrienn épp karácsonykor búcsúzott el tőlük.

– Először azt hittem, elszédülök. Ugyanis Varga Adri karácsony előtt két nappal közölte a rossz hírt… Természetesen tudomásul vettem a bejelentését, megköszöntem az eddigi munkáját és barátságban váltunk el egymástól – meséli Fóri Márta.

Hamarosan a Torna Club Békéscsaba életében egy sajátos körmagyar-effektus lépett fel. Az év elején Adrienn helyére az a Mitykó Bianka Szabina lépett, akitől két éve Adri vette át a feladatait, mivel Szabina gyermekáldás előtt állt. Kvázi a tornászok visszakapták régi edzőjüket; úgymond a létszám állandó.

– A klub életében – de ez általánosan elmondható a szertornáról – nagy nehézség azonban az, hogy egyre kevesebb gyermek születik, ebből kifolyólag egyre kisebb a merítés – jegyzi meg. – Azonfelül rengeteg a rokon sportág, ahol kisebb befektetett munkával, lényegesen hamarabb jönnek a sikerek.

Egy 180 fokos hangulatváltást követen bizakodva hozzáteszi, csodálatos, hogy a női edzőik – a már említett Mitykó Bianka Szabina, Szujó Dorka és Hanna, valamint Csiszár Evelin – mind Csabán nevelkedtek (Ördög Szabolcs nyíregyházi születésű – S. T.). Továbbá nagy eredmény, hogy az egyesület két ifjúsági korú versenyzője – Czupper Naomi és Uhrin Bernadett – nemrégiben meghívást kapott a Héraklész-válogatott keretbe.

– Azonfelül három év után végre sikerült ismét tornászosztályt indítanunk a szinte a szomszédban lévő Jankay általános iskolában – folytatja. – Nem utolsó, hogy ebben a rohanó világban a szülőknek nagy biztonságot ad, hogy amíg ők dolgoznak, addig a gyerekek felügyelet alatt vannak – és az edzésidőt könnyű összehangolni a tanulással.

A jankays gyerekek egy komplex rendszerben tanulnak, edzenek, amely nem egy nagy közösség, így könnyebben alakulnak ki az életre szóló barátságok kötődnek. Sokan ott nőttek fel, és azóta is tartják a kapcsolatot, bármikor számíthatnak egymásra.

***

A Torna Club Békéscsaba, a Jankay iskolával közösen, március 21-én 8 óra 45 perctől nyílt napon tart. Az érdeklődő gyerekek és szüleik először az iskolai órákat, majd átsétálva a tornaterembe, az ott folyó edzést tekinthetik meg.

További programok »

FEL