Teret kap a zene! - Elrajtolt a 35. ZENIT!

2021. augusztus 27. 14:00 | behir.hu

Zenés felvonulással, légtorna bemutatóval és koncertekkel kezdődött a 35. Zenei Ifjúsági Találkozó és Fúvószenekari Fesztivál csütörtökön. Az eseményen három nap alatt több, mint tíz produkció várja a közönséget a békéscsabai Szent István téren, valamint a Csabagyöngye Kulturális Központ Stégszínpadán.

Fiatalabbak és idősebbek is gyülekeztek a Korzó téren csütörtökön kora este. Innen indult a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar felvonulása az Andrássy úton a Szent István tér felé. Miután a 2001-ben alapított együttes megérkezett a főtérre, a színpadra lépve többek között Máté Péter slágerét idézte fel a közönségnek.

A térség országgyűlési képviselője megnyitó beszédében kiemelte, hogy a fúvószenekari műfaj hazánkban és a békési megyeszékhelyen is népszerű, ez a rendezvény pedig minden évben nívós produkciókat kínál.

– A fúvószenekar nagyon népszerű Magyarországon, nagyon népszerű itt Békéscsabán is, mindig nagy közönség előtt szoktak játszani a fúvós zenekarok. Mindig nagyon nagy nevek jönnek el ide, abban az időben – vannak olyanok, akik még emlékeznek rá – amikor verseny is volt a ZENIT-en, Lendvay Kamillótól Stark Tiboron át Wolfgang Zuppánig, a Nemzetközi Fúvószenekari Szövetség elnökéig sokan jelentek itt meg – mondta el Herczeg Tamás.

Galéria

Az idei fesztivál szombatig összesen több mint tizenegy produkcióval várja az érdeklődőket.

– A ZENIT esetében mindig igaz, hogy ahogy befejezzük az előző fesztiválunkat, már el is kezdődik a következő fesztivál tervezése, szervezése, ez tavaly az őszi-téli hónapokban már el is indult, a nagyobb léptékű munka tavasszal kezdődött meg – közölte Endreffy Petra, a Csabagyöngye Kulturális Központ kulturális szervezője.

A megnyitó után egy légtorna bemutatót láthattak a főtérre látogatók. Az est zárásaként az 1984-ben alapított, számos hazai és külföldi koncertet maga mögött tudó Debrecen Dixieland Jazz Band lépett színpadra. A háromnapos fesztivált szombaton Kuna Vali és a Fourtissimo zenekar produkciója zárja a Csabagyöngye stégszínpadán.

 

További programok »

FEL