Sok az idős és kevés a nő jelenleg a hazai agráriumban

2024. május 1. 07:24 | behir.hu

A mezőgazdasági irányítók harmada már 65 éves vagy idősebb, valamint 10-ből mindössze 3 nő. A korosztály öregedő, a nemek aránya pedig még koránt sem egyenlő a hazai mezőgazdaságban. Jó hír viszont, hogy a képzettséggel rendelkezők száma már jelentős ideje emelkedik.

2020 és 2023 között folytatódott a gazdaságok irányítóinak idősödése. Amíg 2020-ban a 65 éves és annál idősebb irányítók aránya 35% volt, addig 2023-ra ez a szám 37%-ra emelkedett. Az 55–64 éves korcsoportba tartozik az irányítók 23%-a, amely csökkenő tendenciát mutat. A 45–54 éves korcsoportba szintén az irányítók 23%-a tartozik, azonban ez a szám növekvő tendenciát mutat. A 35 év alatti gazdálkodók aránya 2020-ban és 2023-ban is 4,9% volt.

- A magas idősödő mezőgazdasági irányítók száma arra mer következtetni, hogy belátható időn belül egy új generáció léphet a jelenlegi döntéshozók körébe. Ezzel pedig a jól működő hagyományos gazdálkodást még inkább kiegészítheti a fiatalabb szemlélet – mondta Fülöp László agrármérnök, a Vitafer Hungária Kft. ügyvezetője. Azoknak a gazdaságirányítók aránya, akik mezőgazdasági képzettség nélkül vezetnek gazdaságot, már 2010-től csökken az aránya

- 2023-ban a mezőgazdasági képzettséggel rendelkezők aránya az irányítók körében 45%-volt, ami egy javuló tendencia a korábbiakhoz képest. Azonban még így is mezőgazdasági képzettség nélkül vezetnek több mint 100 ezer gazdaságot, ami nem kis szám. Felsőfokú mezőgazdasági végzettséggel rendelkezett ellenben 2023-ban 10-ből 9 irányító – hívta fel a figyelmet a Fülöp László agrármérnök. A növénytermesztő gazdaságok arányának emelkedésével ezek a számok szinkronban vannak. Az állattatókhoz képest, a növénytermesztő tevékenység esetén a felsőfokú mezőgazdasági végzettséggel rendelkezők nagyobb részt képviselnek. Azonban nőtt a legfeljebb középfokú végzettséggel rendelkező irányítók aránya is, 2023-ban meghaladta a 34%-ot arányuk.

A precíziós gazdálkodás, a mesterséges intelligencia és drónok alkalmazása csak néhány olyan viszonylag új terület, amely hamarosan a mezőgazdaságban is még inkább teret kaphat. Emellett pedig a fenntarthatóbb működés, legyen az ökológiai és ökonómiai, a továbbiakban szintén fajsúlyosa szerepet kaphat.

- A magas terméseredmény és a kiváló minőségű termesztés elősegítéséhez pedig új termékek és szolgáltatások kipróbálása, majd akár hosszú távú alkalmazása mellett is elköteleződésnek a fiatalabb gazdák. Ennek részeként olyan szuszpenziós lomtrágyák is elterjedhetnek az gazdaságokban, amelyek nemcsak költséghatékonyan, de akár ökológiai gazdálkodásban is alkalmazhatók – tette hozzá a Vitafer Hungária Kft. ügyvezetője, aki azonban kiemelte, hogy nem elegendő a megfelelő termékeket megtalálnia, azok kijuttatási idejéről és módjáról is fontos megfelelő információt beszereznie a gazdáknak.

 

Forrás: Vitafer Hungária Kft.

 

További programok »

FEL