Régóta nem látott mértékű sportberuházások indultak el Békéscsabán

2024. február 8. 19:53 | Vincze Attila

Mintegy 100 millió forint értékben fejleszti Békéscsaba önkormányzata a város sportinfrastruktúráját a 2023/2024-es évben. A támogatásból a meglévő sportlétesítmények felújítására, valamint új sporteszközök beszerzésére is jut.

A részletekről az önkormányzat csütörtökön tartott tájékoztatót a Békéscsabai Súlyemelő Sportegyesület Vandháti úti terme előtt. Békéscsaba polgármestere elmondta, hogy 100 millió forintba kerülő sportinfrastruktúra-fejlesztési program indult el a városban, melyre 30 éve nem volt példa. Szarvas Péter kiemelte, a támogatásnak köszönhetően 2-3 ezer helyi sportoló öltözési, mozgási körülményei javulnak, illetve válnak komfortosabbá.

– Tudjuk jól, hogy Csabán több mint 5500 igazolt sportoló van a különböző egyesületekben, nem lankad a kedv a sportolás iránt, legyen szó szabadidősportról vagy élsportról. Ennek természetesen örülünk, viszont az önkormányzatnak tartania kell a lépést a sportinfrastruktúra felújításával és most egy nagyot lépünk előre 2024-ben – fogalmazott. 

Szigeti Béla, az önkormányzat ifjúsági- és sportbizottságának elnöke arról beszélt, hogy a mai világban nagyon fontos az, hogy abban a környezetben, amely körülveszi a sportolót, jól érezze magát. Reményét fejezte ki, hogy a fejlesztések a sportolók eredményein is meglátszanak majd, illetve még több fiatalt vonzanak majd az utánpótlásban. 

– Hogyha ezen fejlesztések célját nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a sportolók teljesítménye és az a környezet, ahol ők jelenleg dolgoznak, nincs arányban egymással. Most viszont lehetővé vált, hogy a sportolók körülményeit mintegy 100 millió forinttal támogassa az önkormányzat és így az atléták – akik egyébként most is kiváló teljesítményt nyújtanak – még motiváltabbak legyenek – emelte ki. 

Mint elhangzott, a fejlesztések számos helyszínt érintenek a településen. Az atlétikai klub és a súlyemelők öltözőépületének felújítása mellett öt, mára leromlott állapotú műfüves pálya újulhat meg a CsabaParkban, a MÁV pályán, a Lencsési Általános Iskola udvarán, Jaminában és Mezőmegyeren. Emellett folytatódnak a Csányi utcai MÁV pálya rekonstrukciós munkálatai, míg a Jamina SE sporttelepén a parkolás lesz komfortosabb, Fényesen pedig a szabadtéri kondipark elhasználódott eszközeit cserélik ki, illetve bővítik. Ezenfelül az Árpád-fürdő sportolók által használt öltözőblokkjai is bővülnek majd, valamint sporteszközöket is vásárolnak az úszó klub és a vízilabda klub számára. 

 

Galéria

További programok »

FEL