Orosházán és Békéscsabán balesetnél helyszíneltek a rendőrök

2022. március 2. 10:42 | behir.hu

Békés megyében 2022. március 1-jén két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről értesítették a rendőrséget.

Orosházán, a Dózsa György utca és a Mező utca kereszteződésében 7 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy kerékpárral közlekedő férfinak és nekiütközött. A mentők a biciklist súlyos sérüléssel vitték kórházba.

Fél órával később hasonló baleset történt Békéscsabán, a Franklin utca és a Kolozsvári utca kereszteződésében, ahol szintén egy autós nem biztosított elsőbbséget egy kistehergépkocsinak és összeütköztek. Utóbbi jármű az ütközés miatt elsodort egy kerékpárúton közlekedő kerékpáros nőt. A balesetet okozó jármű vezetője és a kisteherautó utasa nyolc napon belül, míg a biciklis nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A gyulai közúti határátkelőhelyen, 2022. március 1-jén 16 óra 30 perc körül egy román állampolgárságú férfi kilépésre jelentkezett egy szintén román honosságú tehergépkocsival. Az ellenőrzését végző rendőrök megállapították, hogy a járműhöz kapcsolt pótkocsi rendszáma hamis. A 34 éves sofőr ellen a Gyulai Rendőrkapitányságon egyedi azonosító jellel visszaélés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Forrás: police.hu

További programok »

FEL