Nem hivatalosan, de lesz Torkos csütörtök

2017. március 1. 12:45 | Varga Diána

Lefújta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Torkos csütörtököt, azaz a 2006-ban indult féláras éttermi akciót. Az éttermek azonban nem tettek le róla.

Kevéssé valószínű, hogy érdektelenségbe fulladt az akció - írja a Világgazdaság, hiszen még tavaly is 600 résztvevő étteremről szóltak a hírek. Egyre több étterem, sőt régiók – például a Balaton környékiek – is jelezték, hogy nem hagynak fel a komoly reklámértékű akciózással.

A magukra maradt éttermek mögé az utolsó pillanatban lépett be támogatóan az adatbányászati, statisztikai alkalmazásokkal foglalkozó Clementine Consulting Kft., amely egy ingyen hozzáférhető Google-térképre helyezte a csatlakozó éttermeket. (Az első napon már 84 hely jelentkezett náluk, az adatbázist folyamatosan töltik.)

Galla Gábor, a 2006-ban életre hívott torkos csütörtök ötletgazdája, a Magyar Turizmus Zrt. akkori vezérigazgatója meglepődött a történteken, miként azon is, hogy az MTÜ a Budapest Winter Invitation szállodai akciót is lefújta már. Egyelőre nem tudni, mire készül a turizmusirányítás, milyen új ötletekkel rukkol elő. 

A jó éttermek kínálatára biztos, hogy van kereslet, erre példa a két hét múlva kezdődő Étterem Hét, amely a felső kategóriás helyekre kíváncsiakat célozza meg alkalmi áron kínált menüsorával már tizenkettedik alkalommal – jelezte a szervező cég, a DiningCity étteremajánló illetékese, Kiss Zoltán.

Íme a térkép, amelyen a résztvevő éttermeket tüntették fel:

 

Forrás: Világgazdaság

FEL