„Miért akar megölni? Én az Istent szolgálom!”

2017. február 24. 14:26 | Zsíros András

Orosz katonákat béreltek fel, hogy a szószéken lőjék agyon, végül 1945. május elsején éjszaka elhurcolták otthonából, megkínozták és különös kegyetlenséggel meggyilkolták az akkor 63 éves evangélikus lelkészt, Csaba Gyulát. Egykori iskolájának, a békéscsabai evangélikus gimnáziumnak diákjai az ő emléke előtt tisztelegtek pénteken a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott városi ünnepségen.

Évtizedeken keresztül beszélni sem volt szabad arról a történetről, ami a diákok előadásában elevenedett meg. „Bármi megtörténhetett ebben a korban, és nem érhetted meg a holnapot esetleg, ha ilyen pozícióban voltál” – fogalmazta meg érzéseit a darab főszereplője, a mártír lelkészt alakító Bartus Botond.

A műsorban egy máig működőképes Volga személyautó is segített átélni a több mint hetven éves tragédiát. Szigeti Katalin hitoktató elmondta, a műsor megalkotásával az volt a céljuk, hogy Csaba Gyula életútján keresztül mutassák be korának borzalmait. Egyúttal példaként is szerették volna állítani az ifjúság elé, hiszen, ahogy fogalmazott, „egész életét áthatotta és átszőtte az Isten iránti bizalom és szolgálat”.

Az intézmény igazgatója elmondta, fontosnak tartják felhívni a diákok figyelmét a kommunista diktatúra áldozataira. Köveskúti Péter emlékeztetett: áldozatul estek az intézmények, egyházi közösségek, egyházi iskolák is, hiszen Békéscsabán 1993-ig nem volt semmilyen egyházi intézmény. Hozzátette, ezért igyekeznek felhívni a figyelmet, hogy méltóképpen emlékezzenek a hősökre, akik életüket adták azért az ügyért, amire felesküdtek.

A megemlékezést hétfőn ünnepi istentisztelettel zárják az evangélikus iskolában.

FEL