Megújult Békéscsaba legrégebbi lakóháza

2016. október 27. 12:14 | behir.hu

Megújult Békéscsaba legrégebbi lakóháza. A Harruckern utcában található Molnárház már az 1818-as a békési megyeszékhelyről készült Bodoky-féle városi térképen is szerepelt. Korábban gépház és molnár szállás volt, innen kapta nevét is. Mostantól pedig kiállítóhelyként, közösségi térként és kézműves alkotóműhelyként várja a látogatókat.

A kertet csínosítják a Munkácsy Emlékház dolgozói, hogy a Molnárház kívül is elnyerje régi formáját. Az önkormányzat 2014-ben kezdett az ingatlan megmentését célzó programba, akkor még az is kérdés volt, sikerül-e egyben tartani a közel kétszáz éves épületet, mivel érvényes bontási engedély volt rá.

A békéscsabai közgyűlés 2015-ben vásárolta meg korábbi tulajdonosától az ingatlant, és nyolcmillió forintot szavazott meg a felújításra, az épület aláfalazására és statikai megerősítésére. A tetőszerkezetet és a nádfedeles tetőt további kétmillió forintos városi alapból hozták rendbe.

 - Több mint 25 köbméter falat kellett megerősíteni, vagy kicserélni, szigetelést megoldani, hiszen a háznak nincs alapja. Nyílászárókat kellett továbbá felújítani, új burkolatok készültek, új döngölt föld burkolat nálunk ez itt – osztotta meg velünk Mácsai Sándor, a Békéscsabai Hagyományőrző Kulturális Kör elnöke.

A kivitelezés utolsó fázisában derült ki, hogy megvan az eredeti kemence alapja, akárcsak a tűzhely körvonala, így ezeket is rekonstruálták, újszerű technológiával, de régi anyagok felhasználásával. Az üzemeltetési feladatokat a tervezett évi közel egymillió forintnyi költségvetésből a Csabagyöngye Kulturális Központ vállalta.

- Egy intézményi felelősség erősebb, tetten érhetőbb, mostantól a mi felelősségünk, hogy az épület még sok évig szolgálja majd a látogatók örömét - fogalmazott Herczeg Tamás, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese.

Ha a múltunkkal foglalkozunk, akkor a jövőt is tervezhetjük – hangzott el a megnyitón. A résztvevők az átadón egy diófát is elültettek, bízva a jövőben és abban, hogy az épület még sok évig őrzi majd múltunk egy darabját.

FEL