Magabiztos ráhangolódás

2016. december 4. 17:30 | behir.hu

Nehéz sorozat vár a csabai röplabdás lányokra, hiszen a bajnokságban, a Magyar Kupában és a Közép-európai Ligában is komoly feladatok várják Sasa Nedeljkovic együttesét. A BRSE a decemberi meccsdömping első állomásán hozta a kötelezőt és 3-0-ra verte a Budaörs gárdáját.

A címvédő és éllovas hazai együttesben visszatért a kezdőbe Szakmáry Gréta és Tálas Zsuzsanna, liberó poszton pedig ezúttal Szpin Renáta bizonyíthatott. A harmadik élvonalbeli szezonját játszó budaörsiek egy sikerrel érkeztek Békéscsabára és a tabella 9. helyéről várták az összecsapást. 

A hazaiak nagy lendülettel kezdték a találkozót, pár perc után 8-3-nál jutottak el az első technikai szünetig. A két egykori gödöllői játékos, Csengeri és Szakmáry is szépen gyűjtötte a pontokat, a második kötelező időkérés után már ki is alakult a tízpontos hazai fór. A hazaiak nem fékeztek és 25-9-cel nyerték az első szettet.

A második játszma elején pár pillanat erejéig a sérüléséből épülő csapatkapitány, Soós Nikolett is a pályára lépett, de az igazi visszatérésre még várni kell, így Szakmáry még az első labdamenet előtt érkezett a helyére. Ezt a felvonást egy Tálas-bomba vezette fel, a feladó másodikra elemi erővel küldte át a labdát a rivális térfelére. A labdamenet előrevetítette a játszma folytatását, a pontgyártásba Bodnár Dorottya is bekapcsolódott. Ez a szett sem hozott szoros küzdelmet, folyamatosan nőtt a különbség, a vendégek tizenkét pontig jutottak.

A harmadik játékot 3-1-es vezetéssel kezdte a Budaörs, azonban nem volt sokáig náluk az előny. Ha nem is játszott magas hőfokon a BRSE, de felpörgött annyira, hogy megfordítsa az állást és könnyedén hozza az összecsapást. Sasa Nedeljkovic Ludmán Rékát és Godó Panni is bevetette a 3-0-s győzelem alkalmával. 

A BRSE sikerével maradt a tabella élén, pénteken azonban már nehezebb feladattal folytatja, hiszen a Jászberény érkezik Békéscsabára.

FEL