Kick-box Világkupa érmek Budapestről

2018. május 22. 16:37 | behir.hu

 

Már a 2600 körüli nevezés is mutatta, hogy a négy földrész  37 országának 247 klubját  Budapestre hozó XXIV.  Kick-boksz Világkupa három napja egy igencsak mozgalmas eseménye lesz nem csak a magyar kick-box-nak, hanem a WAKO világszövetségnek is - írja a versenyre több Békés megyei egyesületet delegáló Békés Megyei Harcművész Szövetség közleménye.

A budapesti BOK (régen SYMA) csarnokban 12 küzdőtér és három ring működött folyamatosan és nem sok üresjáratot tartott a népes nemzetközi bírói kar, amelyben helyet kapott és jól bíráskodott megyénkből Gasparik Róbert, Koczka András és Vizsnyiczai Richárd. A verseny egyben próbája volt a rendezés szempontjából  a 2019-ben Győrben tartandó utánpótlás Kick-boksz Európa-bajnokságnak. Jelenthetjük, hogy a próba fényesen sikerült, hiszen a rendezésről csak az elismerés hangján szóltak mind a hazai, mind a külföldi szakemberek. Már a tavalyi világbajnokságot is nagyon dicsérték. A megnyitó ünnepségen a WAKO és a magyar szövetség vezetőin kívül  köszöntötte a mezőnyt Schmitt Pál volt köztársasági elnök, NOB tag és Sárfalvi Péter helyettes államtitkár is, ami a sportág egyre jobban növekvő hazai tekintélyét is jelzi.

A magyar utánpótláskorú kick-boxosoknak azért is nagy téttel bírt a világkupa, mert ez volt az utolsó ranglista verseny, amelyen fontos pontokat tudtak szerezni az őszi, az olaszországi Jesolo-ban megrendezésre kerülő utánpótlás kick-boksz világbajnokságra. A válogatottba ugyanis kategóriánként két versenyző kerülhet be, s az egyik a magyar ranglista vezetője. A másik helyet a két hét múlva megrendezésre kerülő utánpótlás magyar bajnokság győztese kapja, az a verseny viszont már nem számít be a ranglistába a szövetség versenykiírása alapján. S ha a bajnok és a ranglista vezető ugyanaz, akkor a ranglista második utazhat.

Ennek megfelelően nem csak a ringben zajlottak nagy csaták, a tatamin is kemény küzdelmeket láthattak a nézők. S ebben a nagy csatában nem maradtak adósok a Békés megyei versenyzők sem, hiszen több szabályrendszerben és kategóriában léphettek a dobogóra. A taekwon-dos battonyai Mezei Nikolett itt is megállta helyét, hiszen két szabályrendszerben is győzni tudott, csattogós mérkőzéseken. A békéscsabai Koszecz Boglárka  is nyert, a kondorosi Malatyinszki  Bendegúz is több érmet „bekaszírozott” ,csakúgy, mint a csabai  Szász Kristóf és Laurincz Boglárka . Debreczeni Dezső point-fighting csapatai közül a junior és a kadet 2 csapat most is dobogóra lépett, érmet szerzett, mint az utóbbi időkben ezt rendre megszokhattuk. A megyei versenyzők készülhetnek a hosszúra nyúló tavaszi versenyidény utolsó megmérettetésére, az utánpótlás magyar bajnokságra és a light-kick-light országos bajnoki döntőre.

 

 

EREDMÉNYEK:

 

POINT-FIGHTING szabályrendszer

 

Gyermek korosztály:

fiúk:

28 kg. 3.Pántya Márk (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

+32 kg. 2.Urbancsok Lóránt (Kondorosi Kick-box  SE)

lányok:

25 kg. 3.Fördös Jázmin (Újkígyósi SZSE)

28 kg. 3.Petrovszki Dorina (Kondorosi Kick-box  SE)

32 kg. 3.Szabó Szófia (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

Kadet 1 (serdülő) korosztály

 

fiúk:

28 kg. 3.Szaszák Dominik (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

37 kg. 3.Malatyinszki Bendegúz  (Kondorosi Kick-box  SE)

 

Lányok:

28 kg.
2.Kozmann Mónika (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

3.Bánfi Boglárka (Újkígyósi SZSE)

37 kg. 2.Koszti Iringó (Újkígyósi SZSE)

42 kg. 3.Viczián Vivien (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

+47 kg. 3.Koszecz Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

 

kadet 2 (ifjúsági) korosztály:

fiúk:

42 kg. 3.Viczián Dániel (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)
57 kg. 3.Laurincz Péter  (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

 

Lányok:

42 kg.

3.Leszkó Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

3.Viczián Vivien (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

46 kg.

2.Leszkó Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

3.Hegedűs Hanga  (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

50 kg.3.Sztraczinszki Petra (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

+65 kg. 1.Koszecz Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

Csapat:

2.Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team (Laczó Tamás, Laurincz Péter, Leszkó Kitti, Szák Tamás, Tóth Dusán, Hegedűs Hanga)

 

Junior korosztály

Férfi:

74 kg. 3.Szász  Kristóf (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

79 kg. 1.Szász  Kristóf (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

84 kg. 3.Magyar  István (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

89 kg.

1.Opauszki  Dávid (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

2.Magyar  István (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

Nők:

50 kg.3.Breznyik  Nikolett  (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

60 kg. 1.Laurincz  Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

Csapat: 3. Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team (Czár Tibor,Opauszki Dávid, Laurincz Boglárka, Szász Kristóf, Viczián Roland, Magyar István)

felnőtt nők
60 kg. 2.Laurincz Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

 

Fehér,sárga,zöld öves (2.osztályú, középhaladó) kategória

Gyermek korosztály

lányok:

28 kg. 3.Petrovszki  Dorina (Kondorosi Kick-box  SE)

+28 kg. 3.Laurinyecz  Vivien (Kondorosi Kick-box  SE)

Kadet 1 (serdülő) korosztály:

fiúk:

32 kg.

3.Szaszák  Dominik (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

3.Bánki  Brendon  (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

42 kg.2.Malatyinszki  Bendegúz  (Kondorosi Kick-box  SE)
lányok:

32 kg.

1.Petró Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

2.Bánfi Boglárka  (Újkígyósi SZSE)

42 kg.

1.Szaszák Nikolett (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

3.Koszti  Iringó (Újkígyósi SZSE)

+42 kg. 3.Péter Magdolna (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály:

57 kg.

2.Tóth  Dusán (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

3.Lóneán  Tamás  (Újkígyósi SZSE)

+57 kg. 3.Molisz  Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

lányok:

50 kg.

1.Leszkó  Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

3.Sztraczinszki  Petra (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

+60 kg. 3.Koszecz  Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE- Debreczeni team)

 

LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Kadet 1 (serdülő) fiúk

37 kg. 2.Malatyinszki Bendegúz  (Kondorosi Kick-box  SE)

+47 kg. 3.Mészáros Kevin (Békéscsabai Lakótelepi SE)

Kadet 2 (ifjúsági) lányok:

50 kg. 3.Szeleczki Lilla (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)

65 kg. 1.Mezei Nikolett (Barátság SE Battonya)

Junior lányok:

70 kg. 3.Halász Enikő (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)

 

Fehér,sárga,zöld öves (2.osztályú, középhaladó) kategória

Kadet 1 (serdülő) korosztály fiúk:

42 kg. 1.Malatyinszki  Bendegúz   (Kondorosi Kick-box  SE)

 

KICK-LIGHT SZABÁLYRENDSZER

 

Kadet 1 (serdülő) korosztály:

+47 kg.

3.Olsák Benjámin (Békéscsabai Lakótelepi SE)

3.Mészáros Kevin (Békéscsabai Lakótelepi SE)

Kadet 2 korosztály

65 kg. 1.Mezei Nikolett (Barátság SE Battonya)

Junior leány:

65 kg. 3.Kürti Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE)

Felnőtt nők

55 kg. 3.Tamás Boglárka (Corvin TKD Magyarbánhegyes-Combat „D” Szeged)

 

Fehér,sárga,zöld öves (2.osztályú, középhaladó) kategória

Junior-felnőtt korosztály:

85 kg.2.Friedl Flórián (Contact SE Orosháza)

 

K-1 SZABÁLYRENDSZER

Junior 2 Fiúk:

71 kg. 3.Flack Márk (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

 

FULL-CONTACT SZABÁLYRENDSZER

+94 KG. 2.Vida Balázs (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)

További programok »

FEL