Kemény diáknap a Keményben

2024. április 27. 18:35 | Csiffáry Zsuzsanna

Diáknap zajlott pénteken a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Technikumban. A rendezvény bővelkedett az érdekesebbnél érdekesebb programokban, sőt, mi több, az intézmény diáksága még diákpolgármestert is választott.

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Technikumban, közismertebb nevén a Keményben minden évben megtartják a nagy népszerűségnek örvendő Diáknapot. Idén sem volt ez másképp: pénteken a diákság vette át az irányítást az intézményben. Malatyinszki Péter igazgató elmondta, hogy a Diákönkormányzat által megszervezett eseményen most egy újdonság színesítette a programot. 

 

 

– Ebben az évben a DÖK munkája mellett egy mini Garabonciás castingot is tartottunk. Két jelentkezőnk volt, akik bemutatták elképzeléseiket a közönség előtt. Számtalan programot szerveztek, majd a diákok a nap végén név nélkül leadhatták szavazataikat, ezáltal eldőlt, hogy ki legyen az iskola polgármestere – tájékoztatott az igazgató, hozzátéve, hogy Erdélyi Máté és Fábián Armand szállt versenybe a címért, majd végül előbbi nyerte el a szavazók bizalmát. 

Azt is elmondta, hogy az iskolában a Nexus és Another World csapata gondoskodott a diákok szórakoztatásáról. Témájuk a sport és az álmaink elérését célzó törekvések ösztönzése. 

 

 

Programok tekintetében is számos módon mozgatták meg a diákokat. A diáknapokon a sport számos szegmense megjelent a meghirdetett programoknak köszönhetően. A fotóverseny keretein belül megismerhették, hogy az iskola diákjai milyen sportokban jeleskednek, és művelik azokat élvezettel. De természetesen a diákok tudásának tesztelése sem maradhatott el. Számos olyan feladatlappal készültek, amelyekkel a tanulók számot adhattak tudásukról a sport területén. Mindezek mellett megrendezték az első FIFA 21-bajnokságot is. 

 

Galéria

További programok »

Itthon

FEL