A karos forgalomirányításról forgatott filmet a 7.Tv-vel közösen a rendőrség

2023. július 18. 13:45 | Vincze Attila

Egy rövid időre rendőr irányította a forgalmat Békéscsaba belvárosában kedden délelőtt. Az intézkedésre nem egy váratlan esemény, hanem egy rendőrségi filmforgatás miatt volt szükség.

Akik kedden délelőtt a Bartók Béla és a Dózsa György út kereszteződésében jártak, láthatták, hogy rövid időre rendőr irányította a forgalmat. Ezúttal viszont nem baleset vagy a közlekedési lámpák meghibásodása miatt történt mindez, hanem egy filmforgatás kedvéért alkalmazta a rendőrség ezt a módszert.

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kiemelte, hogy nemrégiben tartották Orosházán a karos forgalomirányító verseny vármegyei döntőjét. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy sokan vannak a forgalomban olyanok, akik tartanak attól, ha karos forgalomirányítással találkoznak egy kereszteződésnél. Szombati Andrea elmondta, a vármegyei önkormányzat közgyűlésén is felvetődött, hogy mivel vannak, akik nem ismerik a karjelzéseket, a rendőrség készítsen egy tájékoztató anyagot a témában. 

 

 

– A rendőrség és a vármegyei önkormányzat észrevételei alapján sikerült összehozni egy közös együttműködést a Békéscsabai Médiacentrummal, hogy egy olyan oktató jellegű film készüljön el, amelyben láthatóak lesznek a legfontosabb részletek, illetve a rendőri karjelzések is egészen pontosan megjelennek. Ugyan a KRESZ-ben megtalálhatóak a jelzések, melyeket bárki átismételhet, hogy frissítse az ismereteit, de egy ilyen informatív kisfilm látványosabb, így könnyebben tájékozódhatnak majd az autósok – fogalmazott.

A sajtószóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy nem kell tartani attól, ha rendőr irányítja a forgalmat. Ez megtörténhet akkor, amikor nincsen közlekedési lámpa a kereszteződésben, viszont ha van, akkor elsősorban azt kell megjegyezni, hogyha rendőr áll a kereszteződésben, akkor teljesen mindegy, hogy működik-e a lámpa, azt kell figyelni, amit a rendőr mutat és annak megfelelően kell áthajtani a kereszteződésen. Hozzátette: érdemes ilyenkor azt is figyelni, hogyan áll a rendőrnek a válla: párhuzamosan vagy merőlegesen. Ha utóbbi, akkor nem lehet átmenni a kereszteződésen, ha előbbi akkor tovább lehet hajtani. 

A rendőri karjelzéseket bemutató kisfilm hamarosan megtekinthető lesz a Békéscsabai Médiacentrum különböző platformjain, valamint a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság internetes felületein is. 

 

Galéria

További programok »

FEL