Rekordszámú nevező búcsúztatta az évet a Szilveszteri Futógálán

2023. december 31. 15:10 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A pandémiát követően kicsit visszaesett az érdeklődők száma, de ez tendencia megfordulni látszik, hiszen a 2022-es rekord nevezőszám után idén még több futó indult el az év utolsó sportversenyén Békéscsabán. Az immár harmincöt éves verseny indulói idén sem törték meg a hagyományt, hiszen sokan ismét különböző jelmezekben vagy éppen kutyáikkal vágtak neki a különböző távoknak.

Voltak, akik nagyon kreatívan álltak a jelmeztervezéshez, mint például a Kocsor család, akiknél a nagyapa és az édesapa a családi versenyben rénszarvasként megszánkóztatták a lányokat.

– Az ötlet onnan jött, hogy nem volt igazi hó már évek óta, így próbáltuk megoldani a helyzetet, hiszen a lányok minden áron szánkózni akartak. Úgy döntöttünk tatával, hogy megoldjuk ezt a problémát és akkor már egybekötjük a szilveszteri futógálával – mondta el Kocsor János.

 

Galéria

 

Az év utolsó békéscsabai futóversenyére évről évre visszatérnek családok, futók, sőt még baráti társaságok is. Így tett Nagy Ferenc és Varga Tamás alpolgármester is.

– Igazi csabai hagyomány ez, a harmincötödik év azt jelenti, hogy komoly múltja van és nagyon sokan választják az év utolsó sport eseményének ezt a közös futást. Látszik a hangulaton, hogy érdemes ide eljönni, mert nemcsak aktívan tudjuk indítani az utolsó napot, hanem nagyon jó hangulatban. Én “bátor amatőr” kategóriában indultam, remélve, hogy az élményen túl azért jó időeredményt is produkálok – mondta el Varga Tamás.

 

Galéria

 

Mielőtt Békéscsaba két alpolgármestere elindult volna a saját kategóriájában, még a visszaszámlálást követően vasárnap 10 órakor közösen elindította a családi, a 65 év felettiek és a 2013-nál fiatalabb születésűek futóversenyét a 2500 méteres távon. Néhány perccel később már Juhász István, a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club elnöke durrantotta a pezsgőt a 4621 méteren induló igazolt versenyzők, és a bátor amatőrök, valamint a 3421 méterre benevező amatőrök versenyének rajtján. 

– Nagyon fontosnak találja a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club, hogy a fiatalok körében népszerűsítse a sportot és különösen jellegéből adódóan az atlétika sportágát. Azért is fontos, hogy így felkeltsük a fiatalok, gyermekek érdeklődését a sport iránt, és ebből az érdeklődésből később aztán az atlétikai klubnak a tagjai, versenyzői, és érmes, Európa-bajnok, vagy a későbbiek során még ennél is magasabb szintet elérő versenyzők lesznek. A mai napon remek időjárás van, a nap is kisütött, jó az idő, jó a hangulat és rekordszámú nevezés érkezett a versenyre több mint 530 versenyző vett részt a mai futáson – emelte ki Juhász István.

Galéria

 

A legfiatalabb egyéni versenyzők között a leggyorsabb Bende Máté lett, aki nem most találkozott először az atlétikával és a futóversenyek világával.

– Nagyon jó volt futni, nagyon jól éreztem magam, igaz nagyon elfáradtam, de így is jó volt. – mondta el Bende Máté, aki hozzátette: sejtette, hogy korosztályában esélyesként indul, mert idén már nyert mezei futóversenyt. 

A legkisebbek babakocsiban vagy éppen biciklivel teljesítették a 2500 méteres távot. A legidősebb versenyző, pedig az immár 89 éves Kazár Pál volt, aki nem először indult el az év végi sporteseményen.

– Látom, hogy nagyon sokan eljöttek, jelmezbe öltöztek és jól érzik magukat, és  ez a lényege a Szilveszteri Futógálának. Az a célunk, hogy adjunk egy programot a városnak. Természetesen a legjobbjaink indulnak és fontosnak tartjuk, hogy megmutassák  magukat – emelte ki Tóth Sándor. A Kopp Békéscsabai Atlétikai Club mesteredzője a versenyt követő eredményhirdetés előtt a sportegyesület legjobbjait be is mutatta a jelenlévőknek, majd a tehetséges sportolók közösen elfújták a harmincöt gyertyát az ünnepi tortán. Ezt követően kihirdették a futógála eredményét, amelyet ide kattintva olvashatnak el. Az esemény közös ünnepléssel és pezsgős koccintással zárult.

Galéria

További programok »

FEL