Húzós vb előtt harcosaink

2016. augusztus 28. 09:39 | behir.hu

Újra népes Békés megyei csapattal utazik a magyar válogatott a junior és kadett kick-box világbajnokságra. A jövő heti dublini megmérettetésen huszonöt versenyző képviseli Békéscsabát és Újkígyóst.

Július elején kezdte a munkát a Debreczeni Dezső vezette huszonegy fős csapat, amelynek tagjai Békéscsaba mellett Orosházán, valamint Csongrádon is edzőtáboroztak az utóbbi hetekben. Viczián Roland három évvel ezelőtt még a kadett 1-es korosztályban lett Európa-bajnok, most már egy korcsoporttal feljebb lépett és egy dobogós helyben reménykedik.

- Elég kemény ellenfeleim lesznek, egész évben sikerült dobogós, illetve első helyezéseket gyűjtenem. Egy nagyon komoly riválisom van, az angol Cameron Doyle, vele ilyen ki-ki meccseket szoktam játszani, néha ő győz, néha én. Megpróbálom minél jobb formámat hozni, remélem, minél később kerülök vele össze, de mindegy, akármikor kerülök vele össze, meg kell vernem – fogalmazott Viczián Roland.

A Madách utcai iskola tornatermében az utolsó héten már a formába hozás és egy-egy versenyző számára a mérlegelés miatt a fogyasztás került a középpontba. A világbajnokságon ezúttal is népes mezőnyben kell bizonyítani a magyar versenyzőknek.

- Még péntek reggel is rápillantottam a nevezésekre, egy online rendszeren folynak be a nevezések. A jelenlegi állás szerint 1800 versenyző érkezik 47 országból, mindenki ott lesz, aki számít, úgyhogy tényleg egy húzós világbajnokság lesz – latolgatta az esélyeket Debreczeni Dezső.

Az Illésházi utcai tornateremben Hircsovinyi Károly tanítványai sem pihentek az utolsó napokban. A 14 esztendős Kürti Bonita két kategóriában is indul a világversenyen, így ennek megfelelően készült az elmúlt hetekben.

- Elég nehezen indult, az erőnléti edzések nagyon nehezen mentek, a technikai rész egy kicsit könnyebben, de ott is voltak hibák, amiket javítani kellett. Mindenképp dobogóra szeretnék állni, de a célom az, hogy világbajnok legyek – emelte ki a fiatal harcos.

Az Energy Gym csapatából Mészáros Attila sérülés miatt kiesett, így három versenyző harcol majd az írországi vb-n.

- A célkitűzés az, hogy önmagukhoz képest minél eredményesebbek legyenek, és az, hogy megvalósítsák azt a szakmai munkát, amit tanultak és lehetőleg dobogón végezzenek. Ha ez sikerül, akkor a legszebb álmom valósul meg – mondta el Hricsovinyi Károly edző.

Válogatottjaink augusztus 28-án indulnak Dublinba, és még aznap le is kell mérlegelniük, mert ekkor zárják a versenyzők regisztrálását. Hétfőn tartják a versenybírók szemináriumát és délután a sorsolást, ami sok mindent meghatároz majd. Kedden 11 órától 11.30-ig tartják a minden bizonnyal látványos megnyitó ünnepséget, majd 12 órától 20 óráig elkezdődnek a selejtezők. Szerdán és csütörtökön egész nap a selejtezők zajlanak majd. Péntekre, szeptember 2-re is jut a selejtezőkből, de este már döntőket is rendeznek. Szeptember 3-án, szombaton 11 órától folytatódnak a döntők egész nap, majd este a világbajnokság a „Sayonara Party-val” zárul majd, amelyen remélhetőleg egy vidám és eredményes Békés megyei csapat vesz majd részt.

A dublini Junior és Kadet kick-box Világbajnokságon a következő Békés megyei sportolók indulnak majd:

Point-fighting szabályrendszer:

kadet 1 korosztály

28 kg. Bánfi Bence (Újkígyósi KBSZSE)

37 kg. Viczián Dániel (Békéscsabai Lakótelepi SE)

+47 kg. Csiernyik Levente (Békéscsabai Lakótelepi SE)

28 kg. Petró Lili (Békéscsabai Lakótelepi SE)

28 kg.Viczián Vivien (Békéscsabai Lakótelepi SE)

32 kg. Hegedűs Hanga (Békéscsabai Lakótelepi SE)

32 kg. Leszkó Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE)

42 kg. Pap Nikola (Újkígyósi KBSZSE)

47 kg. Koszecz Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE)

kadet 2 korosztály:

52 kg. Czár Tibor (Békéscsabai Lakótelepi SE)

57 kg. Viczián Roland (Békéscsabai Lakótelepi SE)

63 kg. Magyar István (Újkígyósi KBSZSE)

55 kg. Ronyecz Fanni (Békéscsabai Lakótelepi SE)

65 kg. Török Dóra (Újkígyósi KBSZSE)

Junior korosztály: (Békéscsabai Lakótelepi SE)

57 kg. Sallay Gábor (Békéscsabai Lakótelepi SE)

57 kg. Hegedűs Botond (Békéscsabai Lakótelepi SE)

63 kg. Csák Bence (Békéscsabai Lakótelepi SE)

69 kg. Szász Kristóf (Békéscsabai Lakótelepi SE)

74 kg. Bálint Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE)

84 kg. Opauszki Dávid (Békéscsabai Lakótelepi SE)

55 kg. Laurincz Boglárka (Újkígyósi KBSZSE)

Light-contact szabályrendszer

Kadet 2 korosztály:

55 kg. Kürti Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE)

55 kg. Kovács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE)

Kick-light szabályrendszer:

kadet 2 korosztály

57 kg. Flack Márk (Békéscsabai Lakótelepi SE)

55 kg. Kürti Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE)

55 kg. Kovács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE)

K-1 szabályrendszer:

Junior 2 korosztály:

60 kg. Priskin Nikolett (Békéscsabai Lakótelepi SE)

FEL