Harminc évvel ezelőtt indult el az első InterCity-vonat Magyarországon

2021. június 5. 17:00 | behir.hu

Harminc évvel ezelőtt, 1991 júniusában indult el Magyarországon az első InterCity, vagyis IC-vonat Budapestről Miskolcra, a távolsági szolgáltatás alapját jelentő járatokat ma már évente mintegy 10 millióan választják – hangzott el a jubileum alkalmából tartott sajtótájékoztatón szombaton Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron egy retró IC-szerelvény előtt.

 

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az eltelt évtizedekben számos vonalon indultak el az IC-vonatok, napjainkban ez a távolsági vasúti szolgáltatás jelentős szereppel bír, naponta csaknem 250 IC-vonat jár az országban.

– A vasúttársaság járműállományában több mint 350 IC forgalomra alkalmas kocsi van, évente több tucat ilyen vagont gyártat a MÁV. Az IC-kocsik többgenerációs fejlesztésen mentek keresztül az elmúlt 30 évben, a közelmúltban elkezdték gyártatni az IC+ személyvagonokat is, amelyek a nyáron a Budapest-Keszthely között közlekedő IC-szerelvényeken jelennek majd meg először – közölte a vezérigazgató.

Csöbör Katalin, miskolci országgyűlési képviselő az eseményen azt hangsúlyozta: az elmúlt évtized vasúti és közúti fejlesztéseinek köszönhetően számos nagy cég telepedett le és fektetett be Miskolcon, ahol dolgozók ezreit foglalkoztatja.

– Az új IC-kocsik forgalomba állítása is egy előremutató fejlesztés, hiszen a MÁV olyan közlekedési alternatívát tud majd kínálni, aminek köszönhetően sokan a környezet- és utasbarát közlekedési lehetőséget részesítik majd előnyben – fogalmazott a képviselő.

Az új IC-kocsikról szólva Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta: ezek a teljes keleti országrészben kör- és IC-járatokban közlekednek. Hozzátette, hogy a tavaszi menetrend módosítás több vonalon előnyös változást hozott az utasoknak. Az új vagonok forgalomba állításával a vasúttársaság célja, hogy a teljes IC-hálózaton kiszámítható és jó minőségű szolgáltatást kínáljon, versenyképes alternatívát nyújtva az egyéni közlekedéssel szemben.

Forrás: MTI

További programok »

FEL