Gyula és Békéscsaba turizmusáról szóló workshop a CsabaParkban

2019. május 23. 17:54 | Gyemendi Réka

A CsabaPark fesztiválhelyszín komplex fejlesztése című projekthez kapcsolódóan szerveztek ülést május 22-én Békéscsabán. A rendezvény célja az volt, hogy számba vegye: Gyulának és Békéscsabának, mint kiemelt turisztikai desztinációnak, milyen jövőbeli lehetőségei vannak.

 

 

A rendezvényen Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte: a CsabaParknak kettős szerepe van, amelyből az egyik, hogy pihenőhelyet biztosítson a békéscsabaiaknak.

– A turisztika is nagyon fontos.  A CsabaPark elsősorban azzal a céllal jött létre, hogy a nagy fesztiváloknak - így például a kolbászfesztiválnak - helyet biztosítson – hangsúlyozta az alpolgármester.

 

 

A rendezvényen előadást tartott a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. cégvezetője, aki a megyeszékhely turisztikai projektjeinek megvalósításáról beszélt. Dr. Sódar Anita kiemelte: az elmúlt évek fejlesztései Békéscsabát alkalmassá tették arra, hogy elinduljon a turisztikai fejlődés útján.

– Ez elsősorban két nagy kiemelt projektben valósul meg: egyrészt a kulturális turisztikai elemeket felölelő Munkácsy-negyed projektben, másrészt pedig a gasztro-turizmust felölelő CsabaPark projektben ami a Hagyomány és gasztronómia címet is viseli. Ezek a projektek rendkívül összetettek, mind finanszírozási, mind pedig strukturális szempontból – ismertette a cégvezető. Hozzátette: a CsabaPark esetében arra törekednek, hogy kiküszöböljék a szezonalitást és egész évben programokat kínáljanak az idelátogatóknak.

 

Fotó: Milyó Pál

 

A rendezvényen Herczeg Tamás  országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy itt a városban, a kistérségben, illetve a megyében jelen pillanatban milyen turisztikát érintő konkrét adatok vannak, melyek azok szálláshelyek, illetve melyek azok a nagyobb projektek, amelyek turisztikai szempontból szóba jöhetnek.

A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője Gyula város turisztikai eredményeit ecsetelte a résztvevőknek. Komoróczki Aliz összegezte, honnan indult és hová jutott a fürdőváros el az elmúlt 10 évben, valamint hogy milyen további stratégiai célkitűzéseik vannak.

– Gyula már több évtizedes turisztikai tradícióval rendelkezik, de Békéscsabán is jelentős turizmusról lehet beszélni. A két város turisztikai adottságai összehangolhatók, csak is erősíteni tudjuk egymást – fogalmazott az ügyvezető.

A rendezvényre dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere is ellátogatott, aki a két város közötti partnerségről és a turizmus komplex hatásairól szólt a résztvevőknek.

– Gyulát és Békéscsabát mi egy desztinációnak tekintjük. Arra törekszünk, hogy a közeli és turisztikai attrakcióval rendelkező településekkel szoros együttműködést alakítsunk ki. Ez érdekünk nekünk is, hiszen a vendégeink számára újabb látnivalót, újabb attrakciót tudunk felkínálni az adott szomszédos településen, de jó a partnertelepülésnek is. Tavaly összesen 581 ezer vendégéjszakát töltöttek itt a turisták, és ha ők ellátogatnak a környező településekre, ott is fellendül a turizmus – mondta el dr. Görgényi Ernő. A polgármester végül úgy összegzett: a városok közötti együttműködés a fenntarthatóság növelése érdekében is kiemelten fontos.

 

További programok »

FEL