Fidesz-KDNP: Békéscsaba fejlődésének érdeke az együttműködés

2019. október 13. 23:20 | behir.hu

A Fidesz békéscsabai szervezete az önkormányzati választásokat értékelte sajtótájékoztatón vasárnap 21 óra 30 perckor, a békéscsabai székházban.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta, hogy öt képviselő jutott be a Fidesz-KDNP színeiben a közgyűlésbe: Hanó Miklós, Dr. Ferenczi Attila, Opauszki Zoltán, Szente Béla és Paláncz György. A Nemzeti Választási Iroda adtai alapján további két képviselő kompenzációs listán szerzett képviselői széket: dr. Csicsely Ilona és Horváth László.

– Szeretnénk megköszönni azoknak, akik ezen a napon éltek demokratikus jogukkal és elmentek szavazni – emelte ki az országgyűlési képviselő, majd folytatta: a tizenkét egyéni körzetből ötöt nyertek meg a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjei, most úgy látszik, hogy egyik politikai tömörülésnek sincs meg az abszolút többsége a közgyűlésben, ezért továbbra is együttműködésre lesz szükség a polgármester és a képviselő-testület tagjai között.

Herczeg Tamás továbbá gratulált Szarvas Péternek és mindazoknak, akik bejutottak a közgyűlésbe, illetve indultak képviselői mandátumért.

Hanó Miklós köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik rá szavaztak a 9. számú egyéni választókerületben, továbbá gratulált a körzetben induló képviselőjelölteknek is. Hozzátette: szeretné tovább folytatni körzete fejlesztését és tovább dolgozni Békéscsaba fejlődése érdekében.

Dr. Ferenczi Attila úgy fogalmazott: büszke arra, hogy a lakosok 56 százaléka szavazott az ő körzetében.

– Ez a szám egy stabil és biztos háttér arra, hogy elmondhassuk: lakossági felhatalmazás alapján vagyunk a körzet megválasztott képviselői. A választók bizalmát kértük, Hanó Miklóssal 1994 óta vagyunk képviselők, igaz, én kihagytam egy ciklust, így a 6. ciklusomat kezdhetem el – fogalmazott a frakcióvezető.

Kitért arra is, hogy a lakosság bizalma további munkára kötelezi a megválasztott képviselőket. Dr. Ferenczi Attila gratulált Szarvas Péternek, akit a Fidesz-KDNP támogatott. Bízik abban, hogy a város érdekében töretlenül együttműködnek majd a képviselő-testületben.

Szente Béla második ciklusát kezdi meg a képviselő-testületben. Mint mondta: nagy bizalommal indult neki a választásoknak, hiszen a Fidesz-KDNP az elmúlt 13 évben soha nem látott fejlesztéseket vitt véghez Békéscsabán. Az 1-es számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője köszönetét fejezte ki minden szavazópolgárnak.

Paláncz György másfél évvel ezelőtt lett képviselő az időközi választásokon. Mint mondta: örül annak, hogy az emberek bíznak benne és folytatni kívánja választókerülete fejlesztését.

Opauszki Zoltán 13 év önkormányzati munka után első alkalommal képviselheti Jamina 11-es számú választókörzetét. Köszönetet mondott mindazoknak, akik elmentek szavazni és bizalmat szavaztak számára.

– Elsősorban a jaminai választóknak köszönöm, hogy olyan meggyőző szavazattöbbséget biztosítottak számomra a választás során, amely felhatalmaz arra, hogy határozottan és egyértelműen képviseljem a városrész érdekeit a közgyűlésben azzal, hogy egy önkormányzati képviselőnek Békéscsaba város egészéért kell felelősséget viselni és ennek szellemében és jegyében fogom munkámat végezni – zárta gondolatait Opauszki Zoltán.  

 

További programok »

FEL