Fidesz: fontos és előremutató döntések születtek

2016. október 22. 10:55 | Varga Diána

Első körben Márton Anitának és Baji Balázsnak gratulált dr. Ferenczi Attila a frakció nevében, az olimpikonoknak ítélte a közgyűlés idén a Békéscsaba sportjáét kitüntetést. A frakcióvezető hozzátette: a másik két békéscsabai olimpikont nem jelölték a kitüntetésre. A politikus kiemelte az új buszvárók építését. Mint mondta, csak 11-re lett volna forrás, de a határozattal 14-et épít majd meg a város, a programot folyatni szeretnék.  

Előremutató és fontos döntésként értékelte az elektromos töltőkre benyújtandó pályázatot. Nincs túl sok zöld rendszámos autó Békéscsabán, de villámtöltő kiépítését is tervezik – tette hozzá azzal a kiegészítéssel, hogy azért nem támogatta a frakció az elektromos gépjárművek ingyenes parkolását, mert a pályázat ezt a kitételt tartalmazta. Amennyiben a zöld rendszámos autók elszaporodnak a városban, később még módosítani lehet a rendeletet - vélte.  

Nagy vita alakult ki a Szigliget utcai óvoda tanuszodájáról. Dr. Ferenczi Attila leszögezte: fontos, hogy újranyissák a létesítmény, kiemelte a Békéscsaba Előre Úszóklub elnökének, Kutyej Pálnak a szerepét az ügyben. Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Úszószövetségen keresztül mekkora támogatás érkezhet a kivitelezéshez, de ehhez még legalább 80 millió forint kellene. A polgármester kérésére a város főépítésze egy statikust keresett meg, aki 76 millió forintos kalkulációt adott a felújításról. Ezért indítványozták azt, hogy bizottság vizsgálja a kérdést. A frakcióvezető kiemelte: figyelembe kell venni a 40 millió forintos különbözetet, a költségeket pedig a döntés megszületésekor kell elkülöníteni. Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes felvetése, miszerint a maradék pénzből alakítsanak ki tornaszobákat más óvodákban, jogos.  

Hanó Miklós is köszönetet mondott Kutyej Pálnak, hogy kijárta az úszószövetségtől a forrást, majd a Csabagyöngye ültetvényre tért át. Az alpolgármester szerint kisebb ügyekből is csináltak már nagy tüzet a közgyűlésen, emlékeztetett arra, hogy a közmunka Start munkaprogramban, tehát értékteremtő munkában valósult meg, amit a frakció járt ki, éppen ezért sem értette a polgármester felháborodását. Kiemelte azt, hogy az 1,7 milliárd forintos útfelújítási programból 170 millió forintot fordítanak földes utcák terveztetésére, Jaminában most 7 újabb utca csatlakozott ehhez.  

Herczeg Tamás a költségvetés módosításával kapcsolatban azt közölte: közel 20 milliárd forintra nőtt a főösszeg. Kiemelte a Békéscsabai Intézményellátó Centrummal kapcsolatos döntést is, miszerint szolgáltatásvásárlással oldhatja meg a feladatellátást a tankerület. A tanácsnok azt is jelezte: módosult a lakásrendelet, az önkormányzat ezentúl lakáselőtakarákosságot is támogat. Beszélt arról is, hogy egy tál meleg ételt tudnak adni a téli krízisidőszakban a hajléktalanoknak a Gyár utcai szállón, erre 1,3 millió forintot fordít az önkormányzat.  

FEL