Elindult a Gyulai Várfürdő bővítése

2023. június 27. 16:20 | Vincze Attila

A Békés Vármegyei Központi Kórház egykori reumatológiai szakrendelőjének teljes átalakításával elkezdődtek a Gyulai Várfürdő legújabb fejlesztési munkálatai. A közel egymilliárd forintos beruházással folytatódik az intézmény négy évszakos szolgáltatóvá válása.

A projekt elindítása alkalmából szervezett keddi ünnepségen Gyula polgármestere elmondta, hogy az elmúlt tíz évben a város idegenforgalmi attrakcióinak fejlesztéseivel azt szerették volna elérni, hogy ne csak nyáron, hanem egész évben érkezzenek turisták a településre. Ebbe a fejlesztési koncepcióba illeszkedik a Várfürdő legújabb beruházása is. Görgényi Ernő kiemelte, úgy tűnik, hogy ez a stratégia kifizetődővé vált, hiszen folyamatosan nőtt a város látogatottsága 2010 és 2020 között. Mint fogalmazott, a 90-es években és a kétezres évek elején a téli hónapok még holt időszaknak számítottak Gyulán, csak az elmúlt 10 év adatai alapján azonban a januári, februári vendégéjszakák száma a triplájára nőtt.

 

– 2011 januárjában Gyulan 8716 vendégéjszaka volt, februárban pedig 9214, utána épült az Aquapalota, illetve az Almásy-kastély felújítása is megtörtént. Többek között ezek hatására 2019 januárjában 26504 vendégéjszakát töltöttek nálunk a turisták, februárban pedig 28 ezret – ismertette.

A térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy még a hatvanas években került a megyei kórház reumatológiai szakrendelője a fürdő főépületébe. Kovács József hangsúlyozta, sokat tettek azért a Békés Vármegyei Központi Kórház igazgatójával közösen, hogy a szakrendelés végül nemrégiben átkerülhetett egy másik, közeli épületbe, felszabadítva az értékes helyet a Várfürdő számára. A politikus kitért arra, hogy az intézmény folyamatos fejlesztése minden gyulai érdeke és fontos, hogy a beruházás magyar forrásból valósul meg, ami a mostani gazdasági helyzetben különösen nagy jelentőséggel bír. 

 

 

– A jelenlegi fejlesztési, építési minisztérium Lázár János vezetésével állást foglalt atekintetben, hogy félbe nem maradhat beruházás, amit lehet tovább kell vinni és ha a teljes összeget nézzük, az meghaladja a három milliárd forintot, így elmondhatjuk, hogy ez egy nagyon jelentős fejlesztés a Várfürdő területén – részletezte.

A Gyulai Várfürdő ügyvezetője arról beszélt, hogy korábban a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-től nyertek el 90 százalékos támogatási intenzitással 3,2 milliárd forintot. Ebből még tavaly elkészült 1 milliárd 50 millió forintért az új gyermek víziparadicsom. Kun Miklós arról számolt be, hogy a mostani fejlesztés is ebből a pályázatból valósul meg, mintegy 939 millió forint értékben. A projektben átépítik a Várfürdő főépületét, valamint megtörténik az egykori reumatológiai szakrendelés épületrészének integrációja. Az átalakítás során bővül az öltözőkapacitás, továbbá új éttermet, pihenőtereket, raktárakat alakítanak ki. 

 

 

– Két éttermünk lesz csak lent a téli pihenőben, a mostani beauty masszázsszalonunkban, ez átkerül szintén az egykori reumatológia területére, tehát átrendeződik a fürdő ilyen értelemben, viszont meg fog nőni a vendégtelítettsége a téli pihenőnek, ezért utóbbit bővítjük mintegy 180 négyzetméterrel – magyarázta. 

A kivitelezésre 10 hónap áll rendelkezésre, a tervek szerint 2024 április közepére készülhetnek el a munkálatok. Galériánkban a jelenlegi állapotok mellett megtekinthetik a beruházás látványterveit is.

Galéria

 

További programok »

FEL