Együttműködési megállapodást kötött a csabai akadémia és az Egyszülős Központ

2024. március 12. 18:56 | Kovács Dávid

Aláírta együttműködési megállapodását a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia - Békéscsaba 1912 Előre SE és a budapesti Egyszülős Központ. A fővárosi találkozón Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője és Szekeres Lajos ültek asztalhoz, hogy kézjegyükkel lássák el a két szervezet partneri együttműködésének dokumentumát.

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia korábban kidolgozta társadalmi szerepvállalásáról szóló tervezetét, amely által már több eseményt is sikeresen lebonyolított. A programokhoz az akadémia partnereket keresett, akikkel hatékonyabban tudja elérni a közösen megfogalmazott célokat. A mostani aláírással a lila-fehér egyesület újabb fontos partnerrel gazdagodott, akivel karöltve megerősítheti társadalmi felelősségvállalási programját – írja az akadémia közleménye.

A két partner már dolgozott együtt, amikor az Egyszülős Központ a Békéscsaba Labdarúgó Akadémiát kérte fel karácsonyi jótékonysági programjának szeretetnagykövetévé. A „Sportolók az egyszülősökért” elnevezésű kezdeményezés részeként a békéscsabai klub tíz egyszülős család karácsonyát tehette boldogabbá. A két szervezet vezetői ekkor fogalmazták meg azt, hogy szorosabbá fűzik kapcsolatukat, így támogatva egymás célkitűzéseit, programjait és eseményeit.

Nagy Anna és Szekeres Lajos az aláírás után a jövőbeni tervekre is kitértek. A partnerek együttműködése azért is fontos, mert a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia társadalmi szerepvállalásáról szóló programjában fontos szerepet szán a jótékonysági események támogatásának. A két szervezet hamarosan ismét asztalhoz ül az akadémia 4-es Honvéd utcai komplexumában, hogy ünnepélyes keretek között, a sajtó képviselői és meghívott vendégei előtt is aláírhassa együttműködési megállapodását.

 

További programok »

FEL