Egy vegyesboltban „nyit” újra a posta Gerlán

2024. április 24. 17:09 | Vincze Attila

2022 novembere után csütörtöktől újra igénybe lehet venni a postai szolgáltatásokat Gerlán. Mint ismert, másfél évvel ezelőtt összesen hat fiókját zárta be a Magyar Posta Békéscsabán, köztük Gerlán is. Egy postapartneri programnak köszönhetően azonban ismét lehet majd a városrészben levelet, csomagot feladni, csekket befizetni vagy készpénzt felvenni.

A postai szolgáltatás elindulásáról szóló szerdai tájékoztatón Békéscsaba polgármestere elmondta, hogy a postabezárásokat követően személyesen is egyeztetett a cég vezetőivel és szorgalmazta azt, hogy a bezárt postafiókok közül legalább Gerlán, Mezőmegyeren és a Lencsési lakótelepen, illetve Jaminában induljon el a szolgáltatás. Szarvas Péter megjegyezte, hogy erre az önkormányzat anyagilag is hajlandó lett volna áldozni. Ugyanakkor április elején végül Jaminában a postapartneri programnak és egy helyi vállalkozónak köszönhetően újra helyreállt a szolgáltatás, csütörtöktől pedig Gerlán is hasonlóképp történik majd. A városrészben ugyanis egy vegyesboltban lesz lehetőség elintézni a legfontosabb postai ügyeket.

 

 

– Az önkormányzat részéről amikor megtudtuk a vállalkozó szándékát, akkor felmértük a lehetőségeket, láttuk, hogy egy rutinos kiskereskedelmi vállalkozásról van szó, így kiadtam a támogató véleményt polgármesterként és az előkészületek révbe értek, csütörtöktől elindul Gerlán a postai szolgáltatás – hangsúlyozta.

A vegyesboltot 10 éve egyéni vállalkozóként vezető Jakab Zsuzsanna kiemelte, másfél évvel ezelőtt nagy probléma volt a városrészben, hogy bezárt a posta, így gondolta, hogy amennyiben lehetséges lesz, ezzel bővíti a tevékenységi körét. 

– A posta első körben rábólintott, aztán hónapokig tartott a tárgyalás velük, majd egy tanfolyamot kellett elvégeznünk, illetve levizsgáztunk, míg a város polgármestere is engedélyezte a szolgáltatás elindítását – fogalmazott, majd hozzátette, hogy a csekkbefizetést, pénzfelvételt és befizetést, csomagfeladást, valamint átvételt, illetve telefontöltést is el lehet intézni a kisboltban. 

 

 

A bejelentésen ott volt Kiszely András is, aki a polgármester elmondása szerint a gerlai postai szolgáltatások újraindításában fontos szerepet vállalt, hiszen sokat segített Jakab Zsuzsannának a feltételek kialakításában, illetve bátorította arra, hogy belevágjon az eddig állami monopóliumként kezelt tevékenységbe. 

A gerlai vegyesbolt postai szolgáltatásai április 25-től vehetőek igénybe a Pacsirta utcában, hétköznaponként 10 és 16 óra között.

További programok »

FEL