DK: Előrelépés történt a Csabagyöngye szőlőültetvény ügyében

2019. június 25. 16:29 | Gyemendi Réka

Előrelépés történt a Csabagyöngye szőlőültetvény ügyében – fogalmazott a Demokratikus Koalíció (DK) önkormányzati képviselője hétfőn. Kaposi László a közgyűlést értékelő sajtótájékoztatón beszélt a Városgazdálkodási Kft. beszámolójáról, valamint véleményt nyilvánított az elkerített anyaggödör betemetésével kapcsolatban is.

 

 

Kaposi László a Csabagyöngye szőlőültetvénnyel kapcsolatban kiemelte, hogy véleménye szerint hosszú távon nem éri meg évi 10-13 millió forintot fordítani a területre.

– A tervezetükből kitűnik az, hogy sem megfelelő szakértelmű munkaerő, sem eszköz nem áll a kft. rendelkezésére, úgy, ahogyan a városnak sem. Így aztán felmerült annak a lehetősége, hogy pályázat útján keressünk egy vállalkozót, aki elvégzi az ültetvény kezelését, működtetését – fogalmazott a politikus.

A DK önkormányzati képviselője továbbá kitért a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. beszámolójára, amelyről elmondta: véleménye szerint felesleges volt a cég létrehozása, ugyanis jelenleg is alvállalkozók végzik el a feladatokat csak úgy, mint korábban.

– Arról van szó, hogy mást ígértek, mint ami történt: a Kozma János által előadott tervezet és a drFerenczi Attila által elmondott felvezetés alapján teljesen másról volt szó. Ezeknek a feladatoknak az ellátásához egy mamutcéget kellett volna létrehozni – fogalmazott a képviselő.

Az anyaggödör betemetésével kapcsolatban elmondta: támogatja az egyéb megoldás keresését, de szerinte környezetvédelmi szempontból nem okozna problémát a tó betemetése sem.

További programok »

Itthon

Kisorsolták a 2024. évi önkormányzati választások területi listáinak sorszámát

A Békés Vármegyei Területi Választási Bizottság keddi ülésén megtörtént a 2024. évi önkormányzati választásokra állított területi listák sorszámának kisorsolása. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek jelölőszervezetei mellett eldőlt a helyi roma, illetve román nemzetiségi önkormányzati képviselők jelölőszervezeteinek sorrendje is.
19:13
FEL