A Szeged Trombone Ensemble harsonái zengték be a gyulai rondellát

2020. július 18. 17:45 | D. Nagy Bence

A Térzene program újabb állomásán klasszikus darabok harsonaátirataival és modern művek előadásával szórakoztatták a nagyérdeműt a Szeged Trombone Ensemble művészei szombaton.

Bár szombat déluán Gyulán is lógott az eső lába, a rondella közönségét egy kiadós zápor lehetősége sem marasztalta otthon. A Térzene program legújabb etapjának a gyulai vár előtti tér adott otthont, ahová a Szeged Trombone Ensemble harsonaegyüttese érkezett meg, igaz nem teljes létszámmal.

– Eredetileg nyolc főből áll a zenear, de ide a rondállához most csak négyen érkeztünk. A zenekar célja alapvetően annak a bemutatása, hogy a harsona mennyire sokoldalú hangszer. Ritka az olyan formáció, amikor mindenki ugyolyan hangszeren játszik, ezáltal mégis be tudjuk mutatni, hogy a harsona ugyanúgy megállja a helyét a komoly- és a könnyűzenében – mondta el a zenekar vezetője, Gyivicsán György, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneakadémiájának harsonatanára. Hozzátette, hogy maga a harsona viszonylag új hangszer, így a nagy zeneszerzők, mint Mozart, Brahms vagy Beethoven még nem írtak darabokat harsonára.

– Nagyjából 40-50 éve kezdtek el harsonára komponálni, így a repertoárunk nagyrészt átiratokból áll. A cél természetesen az, hogy népszerű dallamok segítségével juttassuk el a komolyzenét az emberekhez – hangsúlyozta a zenekar vezetője.

A szombat délutáni előadás során Haydn és Dvořák mellett George Gershwin szerzeményei is felcsendültek, a könnyedebb műfajok kedvelői pedig gospel és latin dallamokat is meghallgatthattak, de elhangzott a 007-es mindenki által ismert főcmzenéje is.

További programok »

FEL